Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hol jobb? sorozatunk következő fejezetében Kolumbiát vetjük össze Magyarországgal. Azt a Kolumbiát, ami 20 évvel ezelőtt még a Föld legveszélyesebb országai közt szerepelt, ami máig a Föld második legnagyobb drogtermelője, és ami mai napig csak akkor kerül be a híradásokba, ha a FARC robbantásokat hajt végre az országban.

Ezúttal sem azt vizsgáljuk, hogy magyarként hol vár az emberre nagyobb jövő, hanem hogy Kolumbiában jobb-e lenni kolumbiainak vagy Magyarországon magyarnak. Íme!

1) KERESETEK 

2014-es adatok szerint Kolumbia GDP/fő mutatója 8076 US$ volt, ami jócskán kevesebb a magyarnál (13 480 US$). Fontos azonban megjegyezni, hogy amíg Magyarországon az elmúlt 15 évben csak 2,8-szorosára nőtt a nemzeti össztermék (133 milliárd dollár), addig Kolumbiában 3,8-szorosára (378 milliárd dollár). Az éves gazdasági növekedés az elmúlt évtizedben Kolumbiában 5%-os volt, ami latin-amerikai léptékkel is kiugrónak számít. Ennél jobbat csak Argentína tudott a kontinensen, de ők 2002-ben lenullázták magukat. 

Mindez persze nem sokat jelent, hiszen mezei polgárként az számít, mennyit ér az ember keresete egy hónapban. A kolumbiai minimálbér 644 350 peso, ami mostani árfolyamon számolva 207 US$-nak felel meg, szemben a magyar minimálbérrel, ami 68 775 Ft, kb. 250 US$. Az elmúlt egy évben mindkét pénz sokat vesztett az értékéből. Tavaly augusztusban 1 dollárért 230 forintot és 1900 pesót adtak, ma ezzel szemben 280 forintot és 3100 pesót. A magyar pénz egy év alatt 20%-ot, a kolumbiai pedig 60%-ot romlott a dollárral szemben, így elmondható, hogy az elmúlt egy évtized sikerországának számító Kolumbia monetáris válságban van.

A kolumbiai gazdagok faluja: Villa de Leyva     A kolumbiai gazdagok faluja: Villa de Leyva

Gazdasági szakemberek szerint a peso romlása az ecuadori olajtermeléssel hozható összefüggésbe. 2014-ben jelentette be Rafael Correa (Ecuador elnöke), hogy Amazónia alól megkezdik az olaj kitermelését. A megnövekedett kínálat lenyomta az árakat, ami a kolumbiai pénz romlásához vezetett (hasonló problémával küzd Peru is). A szakemberek szerint ez a folyamat szelídülni fog és a peso vissza fog állni legalább az ez év eleji szintre. 

Ahogy a legtöbb latin-amerikai országban, úgy Kolumbiában sem számolnak átlagbért. Nehéz is lenne, mert Amazóniában és a gerillák által uralt vidékeken a kormány sem tudja pontosan, mi történik. Nincs más, mint az állásajánlatok között körbenézni, hogy az ember el tudja helyezni az országot a bértérképen. Ez alapján egy kolumbiai nagyvárosban élő

- diplomás ápoló nettó 180 000
- sürgősségi orvos nettó 320 000
- egy titkárnő nettó 72 000
- egy kezdő ügyvéd nettó 90 000
- általános iskolai tanár nettó 110 000
- építészmérnök nettó 270 000

forintot keres egy hónapban. Nagy különbség tehát nincs a magyar és a kolumbiai  keresetekben, bár ha mindezt az egy évvel ezelőtti dollár árfolyamon számoljuk (ami jó eséllyel év végére visszaáll), akkor a kolumbiai béreket magasabbnak tekinthetjük. 

Kolumbiában az elmúlt 15 évben folyamatosan csökkent a munkanélküliek száma. Amíg 2000-ben a munkanélküliségi ráta 20 % volt, addig 2015 elején már csak 9,9 %. Magyarországon ez az érték 7,3 %, de ugye tudjuk, hogy a jónak mondható ráta a közmunkának és a kivándorlásnak tudható csak be. 

2) ADÓZÁS ÉS VÁLLALKOZÁS

Nem meglepetés, hogy Kolumbiában is kevesebb az adó, így könnyebb vállalkozni, mint Magyarországon. 

Az ÁFA mértéke 16 %, de azt kizárólag késztermékekre kell megfizetni. Ez alapján egy hentes húsáruján nincsen ÁFA, de az étterem ételein van. Ugyanez a helyzet állítólag az önmagában fel nem használható alkatrészekkel is. Tehát egy csavar nem ÁFA köteles, de a mosógép már igen. 

Ún. fogyasztási adót fizettetnek minden egyes mobilhívás (4 %), vendéglátás (8 %) és autóeladás (16 %) után, az ÁFA kiegészítőjeként.  

Kolumbiában létezik SZJA (25 %), de azt havi bruttó 3 740 000 pesóig (kb. 340 000 Ft) nem kell fizetni. Van egy társadalom biztosításnak nevezhető CREE (9 %), ezt kizárólag a szellemi munkát végzőktől szedik be.

Bogotá a gazdaság motorjaBogotá a gazdaság motorja

Van egészségügyi hozzájárulás (8,5 % a munkáltató + 4 % a munkavállaló részéről) és nyugdíjjárulék (12 % a munkáltató + 4 % a munkavállaló részéről), de ezek kijátszhatók, mivel aki megbízási szerződéssel (max. 3 hónap) van állásban, nem kötelezhető annak megfizetésére.

Az iparűzési adó 0,4 és 1,2 % között mozog, attól függően, hogy milyen szektorban működik a vállalkozás. 

A bankadó 0,4 % minden egyes tranzakcióra, az ingatlan adó pedig 0,3-3,3 %, de ezt kizárólag Bogotában vetik ki.

Létezik ún. alkalmi bevétel adó, amit olyan hirtelen nyereség (pl. lakás eladás) után szednek be, ami meghaladja a 29 256 690 pesót (kb. 2 650 000 Ft). A különbözet után 10 % adót kell fizetni.

Vegyünk egy példát! Hentes vagy és csak nyers húst árulsz, készterméket nem, így ÁFÁ-t és fogyasztási adót nem kell fizetned. A hónap végén 500 000 forint marad a kasszában. Az SZJA-d a 160 000 Ft 25 %-a, tehát 40 000 Ft. Mivel nem luxusterméket állítasz elő, ezért az iparűzési adód csak 0,4 %, tehát 2000 forint. A nettód így 458 000 forint, és ha három havonta megbízási szerződést kötsz magaddal, mint alkalmazottal, akkor nem kell befizesd se a TB-t, se az egészségügyi hozzájárulást. Ha ezt mégis megtennéd, akkor 28,5 %, vagyis 142 500 forint lenne az elvonás. A hónap végére 315 500 forintod maradna, és így biztosítva vagy.

Alkalmazottként még jobb a helyzet. Tételezzük fel, hogy a munkáltatód 300 000 Ft bruttó fizetésért alkalmaz téged, így nem kell fizess SZJA-t. Mivel a munkáltatód köteles fizetni a járulékokat (20,5 %), a bruttód teljes elvonása csak 8 %, jelen esetben 24 000 forint. 300 000 bruttó nettója Kolumbiában 276 000 Ft.

Magyarországon még a minimálbért is megadóztatják, a munkavállaló, ha jól tudom 44,5 %-ot kell befizessen, a munkaadó pedig majdnem ugyanennyit.

3) ÁRAK

A pénz hirtelen romlását a piac nem nagyon reagálta le, az árak csak kis mértékben emelkedtek. Ez alapján a következő árakkal lehet számolni Kolumbiában: 

1 l tej: 220 Ft
1 kg kenyér: 360 Ft
1 kg rizs: 240 Ft
1 kg csirkemell: 900 Ft
1 kg krumpli: 180 Ft
1,5 l ásványvíz: 240 Ft
1 kg paradicsom: 190 Ft
1 db tojás: 27 Ft
menü egy kifőzdében: 800 Ft
1 üveg sör: 180 Ft

Piacon kell vásárolni, ott minden olcsóbbPiacon kell vásárolni, ott minden olcsóbb

Amint a példa mutatja, jelen pillanatban Kolumbia egy árnyalattal olcsóbb Magyarországnál. Azt is tegyük hozzá, hogy ez most, a peso gyengülése miatt van így, alig fél éve még jó 30 %-kal magasabbak voltak az országban az árak.

Elektronikai cikkekben és ruházatban nincsen nagy különbség, bár most az is olcsóbb lett valamivel. Ami jellemzően drága Kolumbiában, az az új autó, köszönhetően a 16 %-os fogyasztási adónak.

4) LAKHATÁS, ÉPÍTKEZÉS

Magyarországon az elmúlt egy évben nagyon megugrott az ingatlanok bérleti díja, bár az európai átlagtól még így is fényévekre vagyunk. Kolumbia sem maradt ki a szórásból, az Airbnb ott is fénykorát éli, ami az egekbe emelte a bérleti díjakat. 

Bogotá biztonságos kerületeiben (pl. Chapinero), egy 50-60 négyzetméteres ingatlan bérleti díja havi 150-200 000 forint. A budapesti belvárossal közel egyenértékű Zona Rosában azonban már havi 300 000 forinttól kezdődnek a bérleti díjak, amik valamivel magasabbak, mint Budapesten. Olcsóbban csak a belvárostól messzebb lehet albérletet találni. A pályaudvar környéke aránylag biztonságosnak mondható, és ott akár 80 000 forintért is talál már lakást az ember.

Vidéken nem ennyire rossz a helyzet. Bár Medellínben is megugrottak az árak, Barranquillában, Bucaramangában vagy Calíban még magyar vidéki árakkal lehet számolni.

Lakást, házat vásárolni sem olcsóbb Kolumbiában. A fővárosban egy 50-60 négyzetméteres újépítésű lakás ára biztonságos környéken 25-35 millió forintba kerül. Ehhez jellemzően jár őrzött parkoló és portaszolgálat. Vidéki nagyvárosokban (Medellínt és Cartagenát leszámítva) az árak kb. 20 %-kal alacsonyabbak. 

Cartagena központjában a legdrágábbak az ingatlanokCartagena központjában a legdrágábbak az ingatlanok

Ami megéri, az a házépítés. Hasonlóan a többi dél-amerikai országhoz nem foglalkoznak a szigeteléssel és a fűtéssel, még Bogotában sem, ahol azért lenne rá igény. Az építés szabályai is lazábbak, annak ellenére, hogy Kolumbiát gyakran sújtják erős földrengések. Más téma a telekár, ami a nagyvárosok környékén és a Karib-tenger partján igen drága tud lenni.

Összefoglalva: lakást vagy házat bérelni Kolumbiában drágább, venni kb. magyar árakon lehet, építkezni azonban a magasabb telekárak ellenére is olcsóbb. A rezsi Kolumbiában picit alacsonyabb, mint Magyarországon, de komoly különbség nincs az árakban.

5) KÖZLEKEDÉS

Kolumbiában olcsóbb a benzin, mint Magyarországon. 1 gallon ára 7800 peso, ami azt jelenti, hogy litere 186 forint, tehát kb. fele a magyarnak.

Ez a hihetetlen különbség nem mutatkozik meg a közlekedés áraiban, bár az is valamivel olcsóbb, mint odahaza. Bogotából Villavicencióba a buszjegy ára 20 000 peso, vagyis kb. 1800 forint, ami egy 115 kilométeres útért nem olyan rossz ár. Jellemzően azokba az irányokba, ahová sokan közlekednek, olcsóbbak a buszjegyek, viszont ritkábban járt útvonalakon akár a duplájába is kerülhet egy kilométer utazás.

A városi közlekedés már követi a benzin árát. Bogotában egy jegy a Transmilenióra (állami zártpályás buszhálózat) 1800 pesóba, kb. 160 forintba kerül, tehát fele a budapestinek. A kis utcákban és külső kerületekben magán busztársaságok futtatják a lepukkant buszaikat, amik ennél is olcsóbban, 1200-1500 pesóért vállalják a fuvarozást. 

A távolsági buszok, mivel magán tulajdonban vannak, sokkal jobb minőségűek, mint a magyar Volán, és a járatsűrűséggel sincsen gond. Bár vasút nincsen Kolumbiában (leszámítva egy-két turista járatot), a buszközlekedés jobb és olcsóbb a magyarnál.

Az úthálózat évről évre jobb, de autópálya nem igazán van, csak a nagyvárosok 50-100 kilométeres körzetében. Mivel az áruszállítás a vasút hiánya miatt kizárólag közúton történik, ezért a haladás nagyon lassú, állandóak a dugók. 

Mindent összevetve Kolumbiában olcsóbb a közlekedés, de lassabb is. Döntse el mindenki maga, hogy mi a fontosabb.  

6) KULTÚRA, SZÓRAKOZÁS, SZABADIDŐ

Azt tudtad, hogy Kolumbiában a legmagasabb a Földön az ünnepnapok száma? A 18 ünnepnap mellett minden kolumbiai 15 nap szabadságot vehet ki, ezzel Ausztria és Málta mögött a Föld harmadik legkevesebbet dolgozó nemzete. 

Ilyen tengerpartokon tölthetik el az évi 33 szabadnapjukat a kolumbiaiakIlyen tengerpartokon tölthetik el az évi 33 szabadnapjukat a kolumbiaiak

A kolumbiaiak hatalmas partiarcok, bárhol és bármikor képesek fiesztázni. Volt olyan, hogy órákon át ácsorogtunk a Bogotába vezető főúton, csak mert azt egy falu lakói kibérelték néhány óra erejéig, hogy az aszfalton táncolhassanak. Bogotá, Medellín, Calí vagy Cartagena állandó pörgésben van, mindig találni valahol egy diszkót vagy bárt.

Újabban egyre népszerűbbek a fesztiválok, és Bogotában sűrűn futhatsz bele rockkoncertekbe is. A színházi élet valamivel gyengébb, mint Magyarországon, viszont a kolumbiai filmipar a mexikói mellett Latin-Amerika legjobbja. 

Operába nem Kolumbiába járnék, de a mindennapi programok és a rengeteg szabadnap miatt ezt a kategóriát mindenképp Kolumbiának ítélném oda.  

7) KÖZBIZTONSÁG

Kolumbia a 20. század végéig a Föld egyik legveszélyesebb országa volt. Bár azóta a bűnözést jelentősen sikerült visszaszorítani, valamint a gerillaszervezeteket gyengíteni, azért a közbiztonság még nem emelhető európai szintre. Annyit mostanra elértek, hogy sereghajtókból az élmezőnybe kerültek a kontinensen, csak Argentínát éreztük eddig biztonságosabbnak Kolumbiánál.

Az elmaradott térségekben máig szörnyű a közbiztonság   Az elmaradott térségekben máig szörnyű a közbiztonság

8) EGÉSZSÉGÜGY ÉS OKTATÁS

Kolumbiában bár vannak állami kórházak, az elmondások szerint elég gyenge színvonalúak. A privát kórházak viszont jók és nem drágábbak, mint Magyarországon. 

A kolumbiai egyetemek nem világszínvonalúak, de a topuniversities.com szerint a bogotái Los Andes Egyetem a Föld 262. legjobb felsőoktatási intézménye. További két kolumbiai egyetem fér be az első 500-ba, míg magyarból sajnos egy sem. 

Kolumbia az elmúlt pár évben hatalmas pénzeket fordított a startup cégek támogatására. Ma Medellín a kaliforniai Szilícium-völggyel verseng a menőbb fejlesztő cégekért, adókedvezményekkel és tervezhető jövővel kampányolva. A mérnöki és számítástechnikai képzés Kolumbiában egyre jobb, bár tény, aki bekerül, sokat fog fizetni érte.

Mindemellett Kolumbia máig küzd a vidék felzárkóztatásával. Amazóniában és a gerillák által uralt vidékeken nem a drága egyetemek jelentik a legfőbb problémát, hanem az oktatás teljes hiánya és az analfabétizmus.

Egészségügyben a két ország kb. ugyanúgy áll, az oktatás azonban már megosztó. Az alapképzés gyengébb, de a felsőoktatás annak ellenére magasabb színvonalon áll, hogy az egyetemek mindegyike fizetős. 

9) NYUGDÍJ ÉS SZOCIÁLIS HÁLÓ

Kolumbiában van nyugdíj, de a járulékok megfizetése könnyen megkerülhető. A 2-es pontban már felvázoltuk, hogy az össz nyugdíjjárulék 16 %, de ha három havonta megbízási szerződést kötsz a munkáltatóddal, akkor nem kötelező ezt befizetni. A nyugdíjkorhatár amúgy nőknél 60 év, férfiaknál pedig 65 év, viszont a nyugdíjazáshoz mindössze 25 év munkaviszonyra van szükség. 

A nyugdíjat úgy állapítják meg, hogy a mindenkori bejelentett béredet átlagolják, majd 25 év munkaviszony után annak 60-65 %-át utalják ki, attól függően, hogy mekkora lett az átlagod. Ha tovább maradsz állásban, évente 1,5 %-ot növekszik a nyugdíjalapod, de nem lehet több, mint 80 %. Ha tehát átlagosan 300 000 forintot kerestél, akkor 25 év munkaviszony után 180 000 Ft nyugdíjat kapsz kézhez, de ha 40 évet dolgozol le, akkor 240 000 Ft-os nyugdíjjal számolhatsz. A minimum nyugdíj Kolumbiában nem lehet alacsonyabb a minimálbérnél, tehát 58 400 Ft-nál. A rokkantsági nyugdíj sem lehet alacsonyabb a minimálbérnél, értéke pedig a bejelentett bérek átlagának 45-54 %-a.

Kolumbiában nem rossz nyugdíjasnak lenniKolumbiában nem rossz nyugdíjasnak lenni

A gond az, hogy a legtöbb munkáltató megbízási szerződéssel alkalmazza a munkavállalót, így nem fizet utána járulékokat, vagy pedig áthárítja annak fizetését az alkalmazottra, így sokan spórolás címén nem tagjai a nyugdíjrendszernek.

Kolumbiában létezik munkanélküli segély, de az nem túl sok, és nem az állam, hanem a korábbi munkáltatód fizeti. A képlet egyszerű. Ha négy év munkaviszony után felmondanak neked, akkor négy éven át évente egyszer megkapod az utolsó havi béredet addig, ameddig nem találsz új munkahelyet.

Kolumbiában komoly hagyománya van a családok megsegítésének. Gyermekek után ugyan nem jár GYES, de a hátrányos helyzetben lévő embereket a kolumbiai állam sokban támogatja. Ilyen például a gyermekeit egyedül nevelő anya vagy a kiskorút nevelő 60 évnél idősebb szülők megsegítése. A rendszer hihetetlenül szerteágazó és szociálisan érzékeny, de pénzbeli juttatás szemszögéből nehezen értelmezhető, ahogyan az is, ki jogosult a segélyre.   

10) PÉLDA

Ahogy eddig, most is két fő minimálbérével fogunk számolni. Lássuk, hol jön ki jobban egy pár a pénzéből, Bogotában vagy Budapesten?

Kolumbiai minimálbér (2 fő): 116 400 Ft

- átlagos bogotái lakás bérleti díja külvárosban: 80 000 Ft
- rezsi: 20 000 Ft
- kaja ára havonta 2 fő részére: 40 000 Ft
- napi 2 buszjegy a munkahelyre és vissza 2 fő részére: 12 800 Ft
MARAD: -36 400 Ft

Magyar minimálbér (2 fő): 137 550 Ft

- átlagos budapesti lakás bérleti díja külvárosi lakótelepen: 70 000 Ft
- rezsi: 25 000 Ft (a nagy rezsicsökkentés után) 
- kaja ára havonta 2 fő részére: 50 000 Ft
- havi bérlet 2 fő részére: 14 000 Ft (2/3-át állja a munkáltató)
MARAD: -21 450 Ft

A példából látszik, hogy minimálbérből sem Bogotában, sem Budapesten nem lehet kijönni a hónap végére, főleg a magas bérleti díjak miatt. Minimum 160 000 forintot kéne keresni ahhoz, hogy egy pár a külvárosban lakva ki tudjon jönni a pénzéből, de ebben az esetben egy fillér megtakarítása sincsen, nem ruházkodott, nem volt nyaralni.

Az életszínvonal ma Magyarországon és Kolumbiában nagyon hasonló, a bérekben és az árakban sincs nagy eltérés.  

11) ÖSSZEGZÉS

Lássuk, miben győzött Kolumbia és miben Magyarország.

- Amiben Kolumbia nyert: adózás és vállalkozás, árak, építkezés, szórakozás és szabadidő, nyugdíj és szociális háló. 
- Amiben Magyarország nyert: lakhatás, kultúra, közbiztonság.  
- Döntetlen: keresetek, közlekedés, egészségügy és oktatás.

Kolumbiában ezerszer jobb az adózás (többek között 340 000 forintig nincs SZJA) és vállalkozói környezet. Az árak most alacsonyabbak a magyarnál, de ez csak átmeneti állapot; amint emelkedni fog az olaj ára és egyenesbe jön a peso, az árak is visszaállnak a normális kerékvágásba. Ezzel párhuzamosan a keresetek is változni fognak (fél éve a minimálbér még 280 dollárt, ma csak 207 dollárt ér), bár a bérek még így sem alacsonyabbak a magyarnál

A lakásbérlés picit drágább, az építkezés azonban olcsóbb, mint hazánkban, s bár a közbiztonság nem túl fényes, a kolumbiai az egyik legszabadabb nemzet (évi 33 szabadnappal nem nehéz).

Meglepő módon a szociális háló és nyugdíjrendszer jobb Kolumbiában, mint nálunk, viszont könnyű megkerülni. Nem sok az elvonás, de a minimálbérből élők nehezen tudják kigazdálkodni a járulékokat, és sok munkáltató ezt kihasználja.

A közlekedés olcsóbb, de lassabb, mint Magyarországon, az egészségügy pedig pont ugyanolyan béna. Az oktatás az alap- és középiskola szintjén gyengébb, a felsőoktatás szintjén azonban erősebb a magyarnál, még ha fizetős is.  

Bár Kolumbia monetáris válságban van az olaj alacsonyan tartott ára miatt, amint ez változik és visszaáll a rend, Kolumbia újra Magyarország előtt fog járni, ahogy tette azt akár tavaly ilyenkor. Bár az életszínvonal jelenleg hasonló a magyarhoz, Kolumbia a kontinens leggyorsabban fejlődő országa, ezért pár éven belül jó eséllyel elviharzik mellettünk...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

2 Komment

A Kolumbiához tartozó San Andrés szigetéről nekem Costa Ricába, Erinek pedig Panamába kell repülnie, hogy szervezni tudjuk a holnapután induló Mirador csapat túráját. Hónapokkal ezelőtt megvettük az egyirányú jegyünket a két említett országba nem kevesebb, mint 1040 dollárért, ami elég sok pénz egy röpke egy órás útért. A Copa Airlines azonban úgy véli, ez kevés. Ők 2000 dollárt, vagyis kb. 560 000 forintot tartanak korrektnek ezért a szolgáltatásért. Soha többé nem repülünk velük! 

Másfél órával a gép indulása előtt érünk ki a San Andrés-i repülőtérre. A check-in pultnál egy karibi szépség kezébe nyomom a kinyomtatott jegyemet és útlevelemet, aki bütyköl pár percet a számítógépen, majd egy kérdést intéz felém.

- Elnézést, uram! Van kilépő jegye Costa Ricából?
- Nincsen. Mexikóból fogok hazarepülni, ahogy a párom is - adom az egyenes választ.
- Az a probléma, hogyha nincs kilépő jegyük, akkor nem szállhatnak fel a panamai gépre.

Korábban már repültem Kolumbiából Costa Ricába, akkor ezzel nem volt gond, de a lány elmondása szerint 2014-től új bevándorlási szabályok vannak érvényben mind Panamában, mind Costa Ricában.

- Mi a teendő?
- Venniük kell egy jegyet, ami igazolja, hogy három hónapon belül elhagyják Costa Ricát és Panamát.
- Buszjegy is jó lehet?
- Akár az is.

Szép sziget San Andrés, csak egy kicsit drága mulatságSzép sziget San Andrés, csak egy kicsit drága mulatság

Bekísérnek minket egy hátsó irodába, ahol bekapcsolnak nekünk egy ezer éves számítógépet. Nagyon lassan haladunk, már csak egy óra van a felszállásig. A Tica Bus az egyetlen olyan Costa Rica-i busztársaság, ami értékesít nemzetközi jegyet neten keresztül, azonban a reptéri rendszer nem engedélyezi a vásárlást.

- Elfelejtettem! - kap fejéhez a csaj - Buszjegyet nem lehet vásárolni a reptéren.
- Van még ötven percünk. Visszasétálunk a városba, elmegyünk egy netkávézóba és megvesszük ott.
- Ott sem fog működni. A légitársaság üzemelteti az egész sziget nethálózatát és tiltja az ilyen oldalakon történő vásárlást.
- Akkor hogy legyen?
- Mindenképp új repjegyet kell venniük.

Itt egy pillanatra kikelek magamból. Nem kevesebb, mint 480 dollárt fizettünk Eri repjegyéért Panamába és 560 dollárt az enyémért Costa Ricába. Mikor a jegyeket vettük, semmi olyan üzenetet nem kaptunk a légitársaságtól, hogy kötelező lenne kilépő jeggyel rendelkeznünk, most pedig azt követelik tőlünk, hogy vegyünk két új repjegyet.

San Andrés a kolumbiai elit nyaralóhelye, nem a hátizsákosoké San Andrés a kolumbiai elit nyaralóhelye, nem a hátizsákosoké

- Sajnos nem mi vagyunk a bevándorlási hivatal - nyugtatgat a csaj - Ha nem akarja lekésni a repülőjét, muszáj másik jegyet vennie.

Leülünk és kutakodni kezdünk. Két héttel későbbre találnak nekem egy jegyet San Joséból Panamavárosba 480 dollárért. Öröm az ürömben, hogy a jegy visszaváltható, így belemegyek a vásárlásba. A kártyámon összesen 500 dollár maradt, amennyiért Erinek Panamavárosból a következő három hónapra semmilyen irányba nincsen jegy. Végén a csaj vesz neki is egy San José-Panamaváros jegyet 480 dollárért. Értitek, ugye?! Van egy San Andrés-Panamaváros jegyed, de a bevándorlási törvények miatt csak akkor ülhetsz fel a gépre, ha veszel mellé mégegy San José-Panamaváros berepülő jegyet.

Nincs időm elküldeni az egész bagázst az anyjába, tudomásul veszem, hogy 560 000 forintért repülünk Kolumbiából Panamába és Costa Ricába. Így mulatnak a magyar hátizsákosok! Copa Airlines-szal pedig vigyázzatok nagyon! Mocsok egy társaság!

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

4 Komment

San Andrés szigetére azért jutottunk el, mert csak rajta keresztül tudtunk Kolumbiából Panamába repülni. Egyáltalán nem bántuk meg a kalandot, annak ellenére sem, hogy három nap alatt egy kisebb fajta vagyont hagytunk ott. Többek között itt pillantottuk meg az elmúlt két év legszebb tengerpartját és olcsón jutottunk új fényképezőhöz is...

Kolumbiából Panamába az átjutás nem egyszerű. Mivel a két ország között nem épült meg a Pánamerikai autóút, ezért az ember vagy repül, vagy hajózik, vagy gyalogol. Ez utóbbi a kontinens egyik legkockázatosabb vállalkozása: a Darién Gapen az elmúlt 50 évben kevesebben jutottak át élve, mint ahányan egy nap megmásszák a Mount Everestet. 

A legtöbb turista az öt napos vitorlázást választja, de ennyi időnk sajnos nincsen, mivel Endrének négy nap múlva indul egy túrája Costa Ricában. Nem marad más, mint a repülés, azonban ez sem kis kihívás. Cartagenából nincs közvetlen járat az alig 40 percre fekvő Panamavárosba, így vagy visszatérünk Bogotába, vagy felrepülünk a Nicaragua partjainál található San Andrés-szigetre és onnan panamavárosi átszállással San Joséba. 

Karibi ház és hulladék rákKaribi ház és hulladék rák

Latin-Amerikában fapados légitársaság nem lévén, a legolcsóbb jegy Cartagenából Panamába Bogotá érintésével 450 dollár, vagyis 125 000 forint, egy irányba. Picivel többért San Andrésnak is repülhetünk, így bár nem volt tervben Kolumbia luxusszigete, bevállaljuk a plusz 30 dollárt, és eltöltünk ott három napot.

San Andrés Kolumbia partjaitól északnyugatra található a Karib-tengeren, a geológusok szerint egy régi vulkánkitörés hozta létre. A szigetet 1527-től jelölik a térképek, bár állítólag Kolumbusz a negyedik expedíciója alkalmával járt itt korábban. A zsebkendőnyi sziget Nicaragua partjaihoz van közel, ami a két ország között mindig is diplomáciai vihart kavart. Nicaragua 1980-ban állt elő azzal a mai napig vita tárgyát képező követelésével, hogy a politikailag Kolumbiához tartozó sziget földrajzilag őt illeti. 2012-ben Nicaragua nagy bánatára a Nemzetközi Bíróság meghagyta Kolumbia fennhatóságát San Andres és Providencia felett, azt azonban elérte, hogy a 82. szélességi foktól nyugatra eső tengeri területek felett felügyeleti jogot kapott.  

San Andrés legmagasabb pontjáról a kilátás San Andrés legmagasabb pontjáról a kilátás

A szigetet 2000-ben az UNESCO Bioszféra Rezervátummá nyilvánította Providenciával közösen, bár az igazat megvallva San Andrés-en szinte semmi nem maradt az eredeti növényzetből és állatvilágból. A turizmus fejlődésével rohamosan nőni kezdett a lakosság, ma mintegy 75 ezer ember él a szigeten. Ennyi embert kizárólag az idegenforgalom képtelen eltartani, ezért néhány éve bevezették, hogy mindenkinek, aki a szigetre akar repülni, fizetnie kell 21,5 dollár belépési díjat. Mi erről csak a reptéren értesülünk, ami Endrénél rendesen kivágja a biztosítékot. 

Rengetegszer repültem már, de nemigen volt még olyan szép látványban részem, mint ezen az úton; a mélykék tengerben olykor világító foltként tűnnek fel a korallzátonyok, amik egyszer zöldre, máskor sárgára színezik a vizet. Másfél órás repülés után landolunk a levegőből túlnépesedettnek tűnő szigeten. 

Mókásan hangzik, de a repülőtérről gyalog indulunk be a városba, mivel a központ alig 15 perc sétára van a kifutópályától, így itt ez a bevett szokás. Bő fél óra alatt érünk a gyümölcsárusoktól, fürdőruhás csajoktól, kókuszdiót szürcsölgető gyerekektől hemzsegő strandra. Abban a reményben, hogy találunk valami olcsó szállást, a karibi stílusú, szedett-vedett belső utcák felé vesszük az irányt. Csalódnunk kell; 100 dollár alatt két főre csak a legócskább bordélyházak kínálnak fekhelyet. A sziget egyetlen hostelében is 120 dollár egy két ágyas szoba és 40 dollár egy ágy dormitorióban. Már öreg este van, amikor távol a nyüzsgő parttól az egyik eldugott utcában sikerül megegyeznünk egy kis panziót üzemeltető fickóval: 40 dollárért egy hiányosan felszerelt, de tiszta szobát kapunk.

Mirador túrák egész sora után kissé kimerültek vagyunk, így az első napot láblógatással töltjük. Nem ébredünk korán, a reggelit és az ebédet költséghatékonyan összekötjük, majd körbejárjuk a sziget fővárosának minden utcáját, hátha sikerül lecserélnünk a fényképezőgépünket, ami mostanra végleg felmondta a szolgálatot. Sajnos szieszta idején érkezünk, és ez San Andrés szigetén komoly dolognak tűnik, mert minden üzlet ajtaján a cerrado felirat fityeg. Dolgunk végezetlenül lekocogunk a strandra. A látvány meseszép, az időjárás azonban megtréfál bennünket. Másodpercek alatt olyan vihar kerekedik, hogy bőrig ázunk, mielőtt a part menti épületek valamelyikének terasza alá húzódhatnánk.

Az első fénykép az új géppel   Az első fénykép az új géppel

Délután négy után kinyitnak a boltok, így ismét nyakunkba vesszük a várost, hogy fényképezőt vehessünk. Jogos a kérdés, hogy miért itt és nem a szárazföldön veszünk kamerát, de San Andrés szigete vámmentes, így jóval olcsóbb minden, mint Cartagenában vagy Bogotában. További pozitívuma a városnak, hogy a nagy túlkínálat miatt minden üzletben lehet alkudni. Az azért kicsit vad, hogy egy hivatalos Sony boltban 100 dollárt engednek az árból alig pár perc üzletelés után. 

Baptista templom a Cerro LománBaptista templom a Cerro Lomán

Másnap kibérlünk két iszonyatosan szakadt kerékpárt. A sziget pici, egy negyven kilométer hosszú út fut rajta körbe a part mentén, ami biciklire pattanva egy nap alatt kényelmesen teljesíthető. A KRESZ szabályait teljes egészében mellőző városi közlekedéstől már az első kilométer után égnek áll a hajam; minden kereszteződésben frászt kapok az elém kihajtó kocsiktól. Szerencsére a város kicsi, így gyorsan kiérünk, és rögtön le is térünk a főútról. A sziget legmagasabb pontjára, a 85 méteres Cerro La Lomára épített baptista templom felé kanyarodunk. Jó meredek kaptató vezet fel, eltart fél óráig mire a tűző napon felküzdjük magunkat a templom bejáratához. Egy nagyon laza, meghatározhatatlan korú, sötét bőrű nő szedi a belépőt, ami fejenként 5000 peso. Endre felmászik a toronyba és lő néhány képet, majd tovább indulunk a sziget tavához, a Lago Grandéhoz.

Dél felé haladva vadabbá válik a táj  Dél felé haladva vadabbá válik a táj

Épp hogy legurulunk a dombról a völgybe, máris egy jegyszedő állja az utunkat közölve, hogy a lagúna megtekintése újabb két és fél dollár. Nem jelentős összeg, de ha minden utca végén ki kell egy ilyet fizetnünk, akkor gyorsan elfogy mind a pesónk, mind pedig a türelmünk. Távolról rápillantunk a max horgásztó nagyságú pocsolyára, és megyünk tovább. 

Endrét bántja a tengeri gejzírEndrét bántja a tengeri gejzír

Keresztültekerünk San Francisco faluján. Az egyik comedorban bedobunk egy frissen sült halat ebédre, majd újra nyeregbe pattanunk és röpke fél óra alatt egy egészen varázslatos helyre jutunk. A partot mindenütt óriási mészkősziklák borítják, amikbe itt-ott alagutat fúrt a tenger sós vize. A nagyobb hullámok alámossák a part menti köveket, és félelmetes zaj kíséretében törnek a felszínre alig fél méter átmérőjű lyukakon keresztül. Itt is odalép hozzánk egy magát jegyszedőnek nevező alak, de mostanra rájöttünk, hogy a sziget minden lakója azzá válik, ha külföldit lát.

A nyugati partvidék sokkal vadabb     A nyugati partvidék sokkal vadabb

A sziget déli csücskén áttekerve a vadabb, nyugati parton folytatjuk utunkatBámulatosan szép öblök mentén haladunk, jobbra pálmaültetvények, zöld legelők, 10-15 méter magas ősöreg fák szegélyezik utunkat, olykor pedig kis falvak uszadékfából összetákolt, düledező viskói tűnnek fel. Úgy belefeledkezünk a világoskék vizű öblök és élénkzöld korallzátonyok látványába, hogy majdnem elhajtunk a Morgan's Cave feliratú Kalózmúzeum mellett.

Henry Morgan barlangjában pózolokHenry Morgan barlangjában pózolok

A múzeum nem nagy durranás, viszont drága; 15 000 peso fejenként a beugró. A helyiek nagyon büszkék arra a tényre, hogy a sziget egykor Henry Morgan búvóhelye voltÉpített hajóroncsokban és pinceszerű helyiségekben elhelyezett viaszbábuk között kalóznak öltözött, nagyon lelkes fiatalok kísérgetik a látogatókat, és mesélik el a walesi kalóz történetét. Időnként a teljes sötétben nekivágják a kardjukat egy hordónak vagy egy kincses ládának, hogy az óriási robajjal a szívbajt hozzák a nagyérdeműre. Aztán a végén színes szoknyába bújt lányok tartanak táncbemutatót a rozsdás vasmacskák és rumos hordók között. Endrét is magukkal rángatják, igen nagy örömére. Nem szeretjük ezt a fajta turistabutítást. 

Endre pörgeti a fekete csajokatEndre pörgeti a fekete csajokat

Naplementére érkezünk vissza San Andrés városába. A nyereg úgy feltöri a hátsómat, hogy közlöm Endrével, holnap egy métert nem vagyok hajlandó tekerni. Nem is kell, inkább hajóval indulunk útnak a környező lakatlan szigetekre. Nem túl jó előjel, hogy a motorcsónakok olyan sűrűséggel közlekednek, mint Budapesten a 6-os villamos. 

Aquario szigete körül kicsit sok a turistaAquario szigete körül kicsit sok a turista

Röpke 20 perc alatt érkezünk az Aquario névre hallgató szigetre. Az alig pár négyzetméternyi fehér homokdűnén több mint száz turista zsúfolódik össze, akik fel-alá szaladgálnak hol a derékig érő vízben, hol pedig a szárazföldön méregdrágán buvárszemüveget és gumicipőt osztogató túravezetők között. A szigeten egyetlen fa sincs, csupán két fából épített bár azoknak, akik megunták már a snorkelt és ahelyett, hogy tovább aszalódnának a napon, elkortyolgatnak egy méregdrága sört. 

Nem sok helyen ilyen tiszta a tengerNem sok helyen ilyen tiszta a tenger

Aquarióban az a jó, hogy a halványkék víz annyira kristálytiszta, hogy igazából semmi szükség búvárszemüvegre, a vízben sétálva és úszva is több méteres mélységig láthatod az összes varázslatosan színes halacskát és tengeri herkentyűt. Endrével egyetértünk abban, hogy ennyire gyönyörű színű tengert még soha életünkben nem láttunk, pedig jártunk már néhány egzotikus tengerparton. 

Régen készült ugrálós fotóRégen készült ugrálós fotó

A vezetőnk, aki 11 órára rendelt minket a csónakhoz, hogy az egész csapat továbbinduljon az Aquariónál jóval nagyobb Johnny Cayre, eltűnt. Felismerünk egy amerikai párt, akikkel egy hajóval érkeztünk és hozzájuk szegődünk. A New York-i Adam és Jessica azonban viccesen szintén csak minket jegyzett meg a tömegből, így négyesben tanácstalankodunk tovább a sziget mellett ringatózó motorcsónakok között, majd ezt megunva bepattanunk egy idegen vezető ladikjába, ami szerencsénkre ugyanúgy a Johnny Cayre tart. 

Johnny CayJohnny Cay

Az Aquario nagy testvére már sokkal hangulatosabb. A helyiek jó néhány kellemes bárt építettek a kókuszpálmaligetben, ahol a sörön túl már koktélokat is árusítanak. Nem profi mixerek kutyulják az italokat, egyszerűen kiteszik az alaplét a pultra egy kókuszdióban, a vevő pedig annyi rumot tölt bele, amennyit csak akar. A piña coladán túl frissen sült halakat és tengeri herkentyűket is be lehet kebelezni, de az árlapra tekintve nem élünk a lehetőséggel.

Iguána

Iguánák és kék gyíkok lakják a szigetetIguánák és kék gyíkok lakják a szigetet

Amíg az asztaloknál ücsörgünk, helyi vezetőink ellátnak minket néhány, szerintük nélkülözhetetlen információval, többek között azzal, hogy hol a strand. Nem mintha ezt egy ekkora szigeten olyan nehéz volna kitalálni, lévén Johnny Cay semmivel nem nagyobb egy focipályánál. A sziget 15 perc alatt körbejárható, aminek egyik felében óriási iguánák egész csoportja pózol a turisták fényképezőgépeinekBár Endre nem egy strandkakas, biztosan meg tudnám győzni, hogy töltsünk egy kicsit több időt ebben az idilli környzetben, de délután 5-kor indul a gépe San Andrésról Costa Ricába.

Én Johnny Cayen   Én Johnny Cayen

Endre összerámolja a holmiját a szálláson, majd kisétálunk a reptérre. Ő San Joséba repül, én pedig másnap Panamavárosba. Két év után elhagyjuk Dél-Amerikát.

San Andrés szigete pont olyan, mint Tobago volt, de annál jóval drágább és turistásabb. Három napot töltöttünk a kolumbiai álomszigeten, ennél sokkal többet szerintünk nem is nagyon lehet.

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

4 Komment

Az elmúlt pár évben többször jártunk a Tayrona Nemzeti Parkban, 2013-ban írtunk is róla itt a blogban. Most azért ragadunk újra klaviatúrát, mert a park az utolsó, 2014-es látogatásunk óta nagyon megváltozott. Több lett a turista, mint elfogyasztott rum egy Mirador túrán, ami nem akármilyen teljesítmény, s ami miatt kénytelenek vagyunk alternatív útvonalakon túrázni. Tayrona ma már nem hátiszákos központ, sokkal inkább amerikai pénzes fiatalok kalandparkja. Egy igazi gringolandia!

Már a bejáratnál meglepődünk. Hiába érkezünk korán, kígyózó sor tekereg az újonnan felállított jegyszedő kabinnál. Beállok a sorba, míg a csapat egy hűs ivóban lulót szürcsöl. Tíz perc is eltelik, mire feltűnik, hogy az előttem állók egy papírfecnit szorongatnak a kezükben. Felvilágosítanak, hogy enélkül a cetli nélkül valószínűleg nem vehetek jegyet. Hátrafelé mutogatnak, ahol egy fiatal kolumbiai srác egy térkép előtt spanyolul magyaráz valamit a 99%-ban amerikai közönségnek.

Ide vágyunk, de nehéz a bejutás  Ide vágyunk, de nehéz a bejutás

Miután befejezte a bemutatót, megkérdem tőle, mi ez az egész, de ő csak annyit mond, hogy üljek le és hallgassam végig, amit magyaráz. 

- A sorban állva már végighallgattam. Ráadásul tizedszer vagyok a parkban, mindent tudok - magyarázom azt remélvén, hogy nem kell kiállnom a sorból csak azért, hogy végignézzem, ahogy leolvassa a térképről az öbölneveket.
- Ha nem hallgatja végig, akkor nem adhatok igazolást Önnek és a csapatának, és nem vehetnek belépőt a parkba - okít ki a srác.
- Rendben! Hívom a csapatomat. Szerezzen addig legyen szíves egy magyar tolmácsot, lévén a csapatom nem beszél spanyolul - kötözködöm.
- Az előadás spanyolul van - válaszol.
- Nézzen körbe, ember! Önön kívül itt mindenki külföldi, senki nem beszél spanyolul.
- A szabály az szabály. Ha nem akarja végighallgatni, csak tessék, de ebben az esetben nem adok igazolást Önnek.

Végigülöm. Meghallgatom, ahogy végigmondja az öbölneveket, közben azon mosolygok, hogy körülöttem senki nem ért egy szót se, mert mindenki vagy amerikai, vagy európai.

Megkapom a régen várt cetlit, majd beállok újra a sor végére. Másfél órán át sínylődök a Napon, mire sorra kerülök. Útlevelek, karszalagok, két tonna papír, no és egy valag pénz cserél gazdát, mire végre bebocsátást nyerünk a Tayronába. Te jó ég! Tavaly az egész procedúra 3 percet vett igénybe.

Ezen a partszakaszon nem lehet fürdeni, nincs is itt egy lélek seEzen a partszakaszon nem lehet fürdeni, nincs is itt egy lélek se

A tömegre nem csak a jegyszedők nincsenek felkészülve, de a buszosok sem. Hiába tízszereződött meg a forgalom egyetlen év alatt, ugyanazzal a 4-5 szakadt kisbusszal furikázzák be az embereket a parkba, mint korábban. Zsúfolódunk, s mivel klíma az nincs, egymás izzadtságában tocsogunk az öt kilométeres út alatt.

A parti ösvénynél libasorban haladunk, aztán az első dombnál végre kicsit szétszéled a tömeg. Állatot egyet sem látunk, pedig ha belegondolok, hogy tavaly itt titimajmokat, kajmánokat és baziliszkuszokat fotóztunk, megfájdul a szívem. Mi lett veled, Tayrona?

Arrecifes után egy belső ösvényen túrázunk a Cabo San Juanhoz. Jól tesszük, mert itt legalább nem jön szembe minden másodpercben egy turista. Végre látunk egy madarat is: egy meseszép jacamar ücsörög az egyik ágon arra várva, hogy lencsevégre kapjuk.

Jacamarból van elég a parkbanJacamarból van elég a parkban

Cabo San Juanhoz érve ismét jön a döbbenet; a bejáratnál is nagyobb sor kacskaringózik az öbölben felvert sátrakért és felkötött függőágyakért. Újabb másfél órán át toporgok ezred magammal, mire sorra kerülök. Semmi másra nem tudok gondolni, csak egy üveg sörre. Jóska a csapatból - kiolvasván a gondolataimat - megjelenik egy doboz Aguilával - az Úr foglalja imába a nevét!

Mázlink van, pont van még négy szabad sátor. A mögöttem ácsorgó osztrák család már lemarad, szegények sétálhatnak vissza Arrecifesbe, hátha ott még maradt hely. Az egész hercehurca iszonyú primitív módon van levezényelve, itt és most döntöm el, hogy én következő alkalommal csapatot bent nem altatok a Tayronában.

Miénk lett az utolsó négy sátorMiénk lett az utolsó négy sátor

Alig marad időnk strandolni, a Nap már haloványan pislákol a horizonton. A vízben legalább kétszáz ember lubickol, a parton egy gombostűt nem lehetne leejteni. Olyan az egész, mint mikor nyár közepén ellepik az olasz és spanyol partokat a last minute nyaralók. Innánk valamit, de azt nem lehet. A kajálda és bár 2-től 6-ig zárva tart; addig dögölj szomjan!

Rengetegen vannak a partonRengetegen vannak a parton

Este jön az újabb tortúra: ételhez kell jutni. Ugyanaz a kígyózó sor alakul ki, mint a bejáratnál és a sátorfoglalásnál, csak itt mindenki sokkal feszültebb az éhségtől. A kaja, mint mindig, most is iszonyatosan drága, de eddigre már teljesen mindegy, tőlünk akár Michelin-áron is mérhetnék a rizst, akkor is megvennénk. Teljes a fejetlenség, mindenki össze-vissza rendel, az a pár pincér, aki a közel ezer fős vendégsereget próbálja kiszolgálni, nem kicsit frusztrált.

Irány Pueblito!Irány Pueblito!

Alighogy letesszük a villát, már néznek is ki minket a helyünkről, mert mondanom sem kell, asztalból és székből sincs elég. Jobbnak látjuk lemenni a partra. Amíg a csapattal bámuljuk a felkelő Holdat, egy srác rohan vissza a kajáldához segítségért kiáltva. Cimboráját megmarta egy kígyó. Hirtelen felbojdul a tábor, mindenki a szerencsétlen amerikait nézi, aki öntudatlanul remeg a földön, miközben bokája az ötszörösére dagad. Pár parkőr próbál segíteni rajta, másfél óra küszködés után sikerül annyi életet lehelni a hosszú időn át ájultan fekvő srácba, hogy áttegyék egy függőágyba, s abban néhány markos legény átszállítsa Arrecifesbe, ahol állítólag van ellenszer.

Meredek ösvény vezet fel PueblitóbaMeredek ösvény vezet fel Pueblitóba

Tayrona híres a kígyókról, az útikönyvek is mind megjegyzik, hogy éjszaka ne mászkálj mezítláb az erdőben, de mindig akad egy-két barom, aki Indiana Jones-nak képzeli magát. Az persze megint a fejetlenség csúcsa, hogy egy ekkora táborhoz nem tartozik orvos, és ellenméreg csak egy óra gyaloglásra lelhető fel. 

Az első teraszPueblito első terasza

Másnap a csapat egyik felével az erdő felé indulunk. A cél Pueblito, egy tayrona romváros. Ciudad Perdida után tudjuk, hogy nem lesz eget rengető élmény, de a strandon fetrengésnél még mindig jobb program.

Húsz perces séta után egy hatalmas sziklához érünk, amin liánok segítségével kelünk át. Innentől hosszú, jó egy órás kaptató következik fel a romokig. Iszonyú meleg van, de ahogy mászunk fölfelé, úgy lesz egyre árnyékosabb az ösvény. Végre nincsen tömeg, csak néhány kósza túrázó barangol errefelé. 

Teljesen rekonstruálták PueblitótTeljesen rekonstruálták Pueblitót

Pueblito ugyanabban a korszakban futott fel, mint Teyuna, de annál azért sokkal kisebb volt. Jóval Ciudad Perdida előtt fedezték fel, de csak az utóbbi néhány évben tárták fel teljesen. Ugyanolyan kör alakú teraszokat képeztek, mint a fővárosban, a régészek itt is felépítettek pár klasszikus indián kunyhót rájuk. Ami pozitívuma a helynek, hogy tényleg kevés a turista, és hogy a partvidékhez képest kellemes a klímája

A vadabb partokon alig vannak turistákVadabb partokon alig vannak turisták

Egy másik ösvényen ereszkedünk vissza a partra. Állatokat itt sem látunk, leszámítva azt a milliárdnyi csatornabogár-szerű férget, amik úgy nyílnak szét a bakancsunkat megpillantva, mint a Vörös-tenger Mózes előtt. Negyven perc hegyről lekocogás után érkezünk meg ismét a Karib-tengerhez, egy elhagyatott, vadabb partszakaszhoz. Bár a Cabo San Juan innen alig fél óra séta, még sincs itt egy lélek sem. Úszni nagyon nem lehet, mert erősek az áramlatok, így a pancsolást későbbre hagyjuk.

Klasszikus kép Cabo San JuanrólKlasszikus kép Cabo San Juanról

Végül az állatok sem maradnak el. Sikerül a nagy tömeg előtt kiindulnunk a parkból, így látunk néhány iguánát, titimajmot és mókust. A kijáratnál ugyanaz a szervezetlenség fogad minket, mint befelé jövet. Amíg tavaly a buszban üldögélve kellett arra várnunk, hogy beessen még pár turista, hogy indulhassunk, addigra most vagy egy órát kell arra várjunk, hogy felférjünk az egyik helyi járatra.

Iguána

A végén az élővilág is megmutatta magátMegmutatta magát a végén az élővilág is

Tayrona egy év alatt egy kellemes őserdei parkból tömegnyomorrá vált. A szervezők képtelenek kezelni a helyzetet, a szabályozással pedig csak lassítják a bejutást és a sátorhelyek kiadását. Jövőre jövünk újra, addigra talán kitalálják majd a megoldást.

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra

0 Komment

2009-ben jártam először Kolumbiában, akkor döntöttem el, hogy egyszer eljutok Ciudad Perdidába, az Elveszett Városba. 2015-ben végre valóra vált az álmom, öt napos túra keretében megpillanthattam a tayronák egykor szent városát. 

Bucaramangából 10 órás buszúttal érkezünk meg a Karib-tenger partján álló Santa Martába. Mivel csapattal vagyunk, így Taganga hippifalujában szállásoljuk el magunkat. A mediterrán hangulatú öbölben kicsit elszálltak az árak; 60 dollárért tudjuk kivenni ugyanazokat a szobákat, amiket három éve még 30-ért dobtak utánunk. Maga a falu semmit nem változott tavalyhoz képest, kivéve, hogy még több lett a turista és még drágábbak lettek az éttermek.

TagangaTaganga

A délutánt egy közeli öbölben, Bahía Conchán töltjük el. A part szép, de olyan erős a szél, hogy a homokszemcsék pillanatok alatt beterítenek mindent. Pár órás akupunktúrás kezelés után kibaktatunk a parkolóba, ahová 5 óra magasságában kéne érkeznie az iderendelt kisbusznak, de nem jön. Szerencsénkre befut egy szakadt dzsip, aminek sofőrje aránylag olcsón visszavisz minket Santa Martába, így még naplemente előtt megérkezünk Tagangába. A kisbusz sofőrjét telefonon érjük el. Valami olyasmit hebeg, hogy egy amerikai csapatot kellett Palominóba vinnie, így késve indult vissza, nézzük el neki. Szerencsére szállásadónk érti a turizmust; azonnal kifizeti nekünk a kisbusz árát, amit majd - elmondása szerint - kiver a sofőrből.

Bahía Concha kellemes strandBahía Concha kellemes strand

Tagangában tényleg tudják, mitől döglik a légy. Annak ellenére érkezik ide napi több száz turista, hogy a strand nem kimondottan szép, az utcák porosak és a szállások drágák. Nem kell más, csak néhány lampionos kocsma, pár aránylag olcsó koktélbár és olyan éttermek, amikben ugyan európai árakon, de mást is lehet enni, mint a rizses csirke. 

Naplemente TagangábanNaplemente Tagangában

No, de mi nem a gasztronómia miatt jöttünk Tagangába, hanem azért, hogy elkalauzoljunk egy Mirador csapatot Ciudad Perdidába, az Elveszett Városba. Én sem jártam még itt, így izgatottan várom a következő öt napot. Tulajdonképpen Patagónia óta nem voltunk kitéve sorozatterhelésnek, de Endre megnyugtat, hogy simán bírni fogom, mert bár lesznek szintek, kis távokat fogunk sétálni. 

Helyi vezető nélkül nem lehet Ciudad Perdidába eljutni, így már hetekkel korábban leszerveztük a túrát, nehogy valami hibádzon. Szemben a tegnapi kisbuszos sztorival, most minden stimmel. A kora reggeli órákban érkezik egy dzsip tagangai szállásunkra Pedróval, aki a következő öt napban vállalja a velünk együtt tíz fős, nagyon lelkes Mirador csapat vezetését a tayrona indiánok letűnt romvárosához.

Dzsippel érkezünk El MameybeDzsippel érkezünk El Mameybe

dzsippel délelőtt 11 előtt nem sokkal érkezünk meg El Mamey jelentéktelen falujába, ahol hátrahagyjuk a kocsit és végre bevetjük magunkat az esőerdő sűrűjébe. 

Az első, Loma Solterónak nevezett pihenőhelyig néhány, száraz lábbal könnyedén keresztezhető patakon kell átkeljünk, majd egy meredek kaptató következik. Az erdőt ezen a részen eléggé leirtották, így mire felérünk, mindenkinek vörösen izzik a feje. Odafenn egy helyi család friss, mézédes görögdinnyét osztogat a turistáknak.

Indul a menet!Indul a menet!

Rövid pihenő után újra a nyakunkba kapjuk a zsákokat és 630 méteres magasságba kapaszkodunk fel a következő megállóhelyig, ahol a környező völgyek lélegzetelállító látványa csoportképért kiált. Innen jó két órás ereszkedés következik a következő hegy oldalába, ahol egy folyó kacskaringózva szalad lefelé a burjánzóan zöld növények között. 

Mesés a táj Ciudad Perdida feléMesés a táj Ciudad Perdida felé

A völgy alján elszórtan néhány ház áll, amiket egy parányi függőhíd köt össze a patakká szelídülő folyó fölött. Az egyik házon La Casa de Adán felirat áll; ez az első, szállásra alkalmas táborhely. Naplementéig még van ugyan másfél óránk, de a csapat túlságosan kimerült ahhoz, hogy legyen esélyünk sötétedés előtt elérni az innen pár kilométerre álló Alfredo táborhelyet. Úgy döntünk, hogy jöjjön a jól megérdemelt vacsora és pihenés, töltsük az éjszakát itt, még akkor is, ha ez a következő napot nehezebbé teszi. 

Ó úgy élvezem én a strandot!     Ó úgy élvezem én a strandot!

Az Ádán háza táborhely több mint kellemes. A házaktól pár percnyi sétára a folyó vize természetes medencéket alakított ki, amik a sziklákról aláhulló parányi vízesésekkel valóságos élményfürdőként szolgálnak. Bár a víz hőmérséklete langyosnak egyáltalán nem nevezhető, a hat órás gyaloglás után így is jó érzés megmártózni benne és lemosni magunkról az út porát. 

Az itt élő népes család ma már csak a turizmusból él. Teraszukon vagy 25, szúnyoghálóval ellátott, összetákolt emeletes ágyat helyeztek szorosan egymás mellé és biztos, ami biztos a körülöttük lévő tartógerendákra néhány függőágyat is kikötöttek. Ma este teltház van, mert nem sokkal utánunk beesik egy amerikai turistacsapat is.

Tömegszállás az Ádán házbanTömegszállás az Ádán házban

Az erdőben általában korán nyugovóra szoktunk térni, itt azonban sokáig fészkelődünk az emeletes ágyak vacak és orrfacsaróan büdös matracán. A családnak már van generátora, így az álmatlan órákban a patak csobogása helyett telenovellák gondosan megszerkesztett dialógjait vagyunk kénytelenek hallgatni.

Napkelte előtt kissé gyűrödten kászálódódunk ki az ágyból, miközben Pedro és fia már a konyhában serénykedik, hogy a nyílt tűzön elkészítse a reggelinket. Elered az eső, de szerencsére mire megpirkad, alábbhagy és a fák között felszálló párában útnak indulhatunk.

Kogi öszvérhátonKogi öszvérháton

Az első két és fél órában egy erősen emelkedő, csúszós ösvényen kapaszkodunk fel, majd meredek lejtő vezet a Mutanzhi nevű kogi indiánfaluig

A pici völgyben fekete hajú, népviseletes gyerekek játszadoznak, az ösvényen magányos lovas kerül el bennünket, aki éppúgy földig érő fehér lepelt visel, mint délebbre élő arhuaco szomszédai. Elszórtan néhány tradícionális házikó áll, amiket ugyanúgy tapasztott sárból építettek és pálmalevél tetővel láttak el, mint Nabusimake házait, de szemben az arhuacókkal a kogik a köralapú épületeket szeretik.

Muthanzi falujaMuthanzi faluja

A házak között kokabokrok sorakoznak. A Sierra Nevada de Sanata Marta területén csak az indiánoknak engedélyezte a hatóság a koka termesztését, az okokat majd este tudjuk meg Pedrótól, no de erről később. 

Kokacserjék MuthanzibanKokacserjék Muthanziban

Bár az ösvény a falu mellett vezet, a kis indiántelepülésre tilos a belépés. Egyes házakat drótkerítéssel zártak el a külvilágtól, Pedro elmondása szerint azért, mert sok turista nem képes felfogni, hogy a kogik nem akarnak érintkezni az idegenekkel, és engedély nélkül bementek a házaikba.  

Dél magasságában pihenőt rendel el a csapat a Tezumake táborban. Pedro mindenkinek ebédet oszt, majd a folyóban hűsölve vészeljük át a legnagyobb hőséget. Erőt kell merítenünk a romváros előtti utolsó nagy kaptató leküzdéséhez. Mostanra szerencsére mindenki belejött a túrázásba, így az öt órára tervezett szakaszt alig négy óra alatt tudjuk le. 

Kogi kislányKogi kislány

A koraesti órákban érjük el a Rio Buritaca partját. A bővizű folyó sodrása elég erős ahhoz, hogy ne a köveken szökdécselve kíséreljük meg az átkelést, hanem szandálban a vizen keresztül, botokkal egyensúlyozva az ár ellenében. Innen már csak néhány szikla állja az utunkat, de amint leküzdjük őket, befutunk az El Paraíso táborhelyre

Az utolsó szakaszon mindenki belejött   Az utolsó szakaszon mindenki belejött

Pedro és fia fáradhatatlannak tűnik. Amíg a csapat többi tagja pancsol a táborhely melletti kis vízesésekben, ők zsenális vacsorát készítenek. A szabadtéri étkező egyik hosszú asztalánál, gyertyafénynél összegyűlik a csapat a vacsorához, Pedro pedig mesélni kezd.

A '70-es években, miközben egy helyi család a Buritaca folyónak ezen a szakaszán csónakázott, sziklákból épített lépcsősorra lett figyelmes a gazzal benőtt hegyoldalban. Követni kezdték az egymásra helyezett köveket és bő egy óra alatt megérkeztek a ma Elveszett Városként ismert, akkor még feltáratlan romokhoz. Rábukkantak a tayrona indiánok aranyszobraira és ékszereire, amiket elkezdtek a piacon értékesíteni. A kincsrablásból származó vagyon azonban nézeteltéréshez vezetett, végül irigységből a családtagok legyilkolták egymást. A vérengzés okán a romokról az állam gyorsan tudomást szerzett. A feltárások megkezdődtek ugyan, de ekkor még a gerilláktól hemzsegő Sierra Nevadában turizmusra senki nem mert gondolni

Az El Paraíso táborhely   Az El Paraíso táborhely

A gringók 2002 körül indultak meg a Machu Picchunál is nagyobb területű ősi város felfedezésére, de ez a túra ekkor még korántsem volt veszélytelen. 2003-ban például nyolc turistát raboltak el váltságdíj fejében. 

Pedro családja két generáció óta lakja a Sierra Nevada de Santa Marta domboldalait. A '60-as években a család a FARC árnyékában fakitermelésből tartotta fenn magát, hasonlóan sok más rancheróhoz. A gerillaszervezetek jó árat ajánlottak azoknak, akik fakitermelés és hagyományos gazdálkodás helyett marihuánát kezdtek termeszteni. Ez persze a kolumbiai kormánynak szemet szúrt, így rövidesen lepermetezték az ültetvényeket. 

Igen ám, de a permet nem csak a marihuánát pusztította el, hanem minden egyebet is, így sok családot nyomorba döntött. A gerillaszervezetek újra megjelentek a rancheróknál. Sokukat sikerült meggyőzni arról, hogy a kokacserje nem csak szívós, a méreg nyomán is újraéledő növény, hanem jobban is fizet a piacon a kitermelt fánál. 

Kosztol a csapatKosztol a csapat

Maga a kokalevél egy gyógynövény, aminek rengeteg pozitív élettani hatása van, a baj csak az volt, hogy a gerillák nem gyógyteát akartak főzni belőle. A rancherók két csoportra oszlottak. Egyikük a gerilákkal tartott, mások Hernán Giraldo vezetésével - ellenezve a FARC-kal való együttműködést - visszatértek a hagyományos földműveléshez és állattartáshoz. A kokatermesztők egyre nagyobb területeket hódítottak el a farmerektől, ami fegyveres összetűzésekhez vezetett. Pár évig lőtték egymást, majd újabb állami repülők érkeztek. Baklövés volt, az állam maga alatt vágta a fát. Az amúgy is szegény parasztoknak mindene odalett, a kokacserje azonban megmaradt, így a más gazdáktól kokát vásároló és kokaint termelő gerillák jó fegyvereket tudtak vásárolni, amivel a rancherók már nem tudták felvenni a versenyt. Hernán Giraldo párbeszédet kezdeményezett, aminek az lett a vége, hogy a FARC a gazdag nagybirtokost a térség gerillavezérévé tette. A vérengzés véget ért ugyan, de ezzel a lépéssel az utolsó paraszt is drogtermelővé vált.

Virágzott a kokaintermelés mindaddig, amíg 2002-ben az akkori elnök, Álvaro Uribe be nem állt Bush mögé a terrorellenes háborúba. Az Egyesült Államok felfegyverezte a kolumbiai állami hadsereget és megindult a háború. Mivel a FARC a Szovjetunió felbomlása után gyengülni kezdett, Hernán vállalta, hogy az állam oldalára állva lefegyverzi a gerillákat, de csak abban az esetben, ha nem adják ki őt az USA-nak. Uribe belement az alkuba, de a háború végeztével, 2008-ban mégis kiadta Hernán Giraldót az USA-nak, aki azóta is börtönben ül. Hogy jogosan-e vagy méltatlanul, azt mindenki döntse el maga, mindenesetre az Elveszett Város környékén lassan tíz éve szent a béke. Olyannyira, hogy 2014-ben már több mint 20 000 turista érkezet a romokhoz.  

Átvergődöm a folyónÁtvergődöm a folyón

Végre elérkezik a nagy nap, elérjük Teyunát, a tayrona indiánok egykori kereskedelmi és politikai központját. A táborhelytől már csak egy kilométer a romváros, ez az egy kilométer azonban nem akármilyen megpróbáltatásokat rejt.

Pirkadatkor indulunk útnak. Az ösvény kezdetben egy folyó partján visz, a medret szegélyező nagy, gömbölyű sziklákon kell keresztülmásznunk, amit fél óra után egy a folyót keresztező keskeny ösvény vált fel. Az átkelés után a hegy oldalában felfelé ívelő, mohával borított titokzatos lépcsősorhoz érkezünk, ami 1000 méterre emelkedve közvetlenül az Elveszett Várohoz vezet. Az 1200 lépcsőfokon bő fél óra alatt sikerül felküzdenünk magunkat a köderdők szintjére. Elsőként érkezünk, a többi csapat még nem indult útnak. 

1200 lépcsőfok a célig1200 lépcsőfok a célig

A kora reggeli órákban sejtelmes köd borul a fák között megbúvó, misztikus hangulatú teraszokra. Ez volt az egykori városnak az a része, ahová a kereskedők érkeztek, és ahol alávetették őket annak a tisztító szertartásnak, ami nélkül a városba senki nem tehette be a lábát. 

Az egykori házak alapzatát képező kör alakú teraszok egy méterrel emelkednek a föld szintje fölé, felszínűket élénkzöld fű borítja. A belső területükre lépni szigorúan tilos, lévén a tayronák a halottaikat a házaikban helyezték örök nyugalomra, így ezek egyben sírhelyek is.

Ez itt állítólag egy térkép   Ez itt állítólag egy térkép

Az egyik terasz oldalában érdekes követ pillantunk meg. Rengeteg véset látszik rajta, amik Pedro szerint a tayronák ösvényeit és a folyókat jelölik. Nem tűnik térképnek, de elfogadjuk, amit mond.

Teyunát egykoron 8000 tayrona lakta. A várost vélhetően Kr.u. 800 körül alapították és a spanyol hódítások idején hagyták el. Virágzásának idején jóval nagyobb volt, mint a Machu Picchu.  

Endre örül magának Ciudad PerdidábanEndre örül magának Ciudad Perdidában

Feljebb merészkedünk a domboldalon elterülő romok között és néhány órára átadjuk magunkat a hangulatnak. Szerencsénk van, a következő csapat csak jóval utánunk ér fel, akkor, amikor mi már a hegyoldalon lefelé vesszük az irányt. 

Klasszikus kép a romokrólKlasszikus kép a romokról

A romok több pontján katonák legeltetik a szemüket a turistalányokon. Bár a környéken tíz éve béke van, a hadsereget az állam máig nem vonta ki teljesen. 

A lépcső lefelé sokkal több koncentrációt igényel, lassan haladunk a mohás, csúszós köveken. Az egyik terasznál a régészek felépítettek egy klasszikus tayrona házat, ami kiköpött mása a kogik bungallóinak.

Mirador csapat a Ciudad PerdidánálMirador csapat a Ciudad Perdidánál

Élményektől megittasodva vágunk neki a visszafelé vezető ösvénynek. Hosszú lesz az út, de ismervén a járást, tudjuk mire számítsunk. Jó volt itt lenni és látni Nabusimake után, honnan is jöttek a Sierra Nevada de Santa Marta indiánjai. Még két nap gyaloglás és ismét megérkezünk a Karib-tenger partjára.

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

2 Komment

MIRADOR - "Kilátó a világra"


Irány Dél-Amerika! Célunk nem csak a képeslapokról visszaköszönő turista célpontok felkeresése, hanem a dél-amerikai országok mindegyikének teljes bejárása, őserdei indiánközösségek felkutatása, 6000 méteres andoki csúcsok megmászása és új, eddig senki által nem járt vidékek felfedezése és azok publikálása. Mindez egy sok helyet megjárt utazópáros, Erika és Endre tollából.

Itt járunk épp


Utazz velünk!


Facebook


Címkefelhő

Kolumbia (73),Venezuela (53),Peru (49),Ecuador (38),Argentína (28),Bolívia (28),Panama (21),Costa Rica (21),Nicaragua (16),El Salvador (15),Patagónia (14),Móricz János (13),Paraguay (11),gasztronómia (10),gazdaság (10),Altiplano (9),Los Llanos (9),Amazónia (6),Trinidad és Tobago (6),Titicaca-tó (5),jezsuita missziók (5),Gran Sabana (5),Chile (4),El Chaltén (4),Cuzco (4),Bogotá (4),Honduras (4),Tayos-barlang (4),Darién (4),Mérida (4),Gran Chaco (4),Sucre (3),Yungas (3),Potosí (3),Samaipata (3),Guatemala (3),Colca-kanyon (3),Urubamba-folyó (3),Cotahuasi-kanyon (3),Salento (3),Cuenca (3),Isla Ometepe (3),Caracas (3),Panama-csatorna (3),Panamaváros (3),Fusagasugá (3),sámánizmus (3),Granada (3),Rio San Juan (3),Quito (3),Andok (2),inka romvárosok (2),Copacabana (2),La Vega (2),Pisba Nemzeti Park (2),Sanare (2),Zipaquirá (2),FARC (2),Tena (2),gerilla (2),Paz de Ariporo (2),Rio Caura (2),Henri Pittier Nemzeti Park (2),Ayahuasca (2),Maracaibo (2),Isla Gorgona (2),Colón (2),La Unión (2),León (2),Santa Marta (2),Buenos Aires (2),Ushuaia (2),Masaya-vulkán (2),Isla San Andrés (2),La Palma (2),Azuero-félsziget (2),Alajuela (2),Tortuguero (2),Mombacho-vulkán (2), Tűzföld (2),Torres del Paine (2),San Ignacio de Moxos (2),Trinidad (2),Monguí (2),Laguna Colorada (2),Salar de Uyuní (2),Tarija (2),Cocora-völgy (2),San Salvador (2), Chile (2),Hét-tó vidéke (2),Mexikó (2),Posadas (2),Uyuní (2),Socha (2),Chimborazo (2),Vrae (2),asháninka (2),Isla Margarita (2),Padre Crespi (2),Orinoco-delta (2),Guayaquil (2),Chávez (2),Mochima Nemzeti Park (2),shuar indiánok (2),Chiclayo (2),moche (2),Trujillo (2),Vilcabamba (2),Lima (2),Melgar (2),Villa de Leyva (2),Tayrona Nemzeti Park (2),Huacachina (2),Paria-félsziget (2),Nazca (2),Machu Picchu (2),Szent-völgy (2),tsáchilák (2),Roraima (2),Angel-vízesés (2),indiánok (2),Crown Point (2),Perquín (1),Cerro El Pital (1),El Mozote (1),Sensuntepeque (1),Quelepa (1),Alegría (1),Usulután (1),Villeta (1),Esquipulas (1),San Miguel (1),San Vicente (1),Cerro Tabor (1),Pulí (1),Salto de Versalles (1),Chalatenango (1),Caparrapí (1),Isla Meanguera (1),Chaguani (1),Cerro Verde Nemzeti Park (1),Lago Güija (1),Guaduas (1),fociháború (1),Joya de Cerén (1),Ruta del Café (1),La Libertad (1),Juayúa (1),Suchitoto (1),Santa Ana-vulkán (1),Santa Ana (1),Cihuatán (1),San Antonio del Tequendama (1),Tapantí Nemzeti Park (1),Cartago (1),Manuel Antonio Nemzeti Park (1),Guayabo (1),Irazú-vulkán (1),Ujarrás (1),San Carlos (1),Catarata del Toro (1),Palmar Norte (1),El Castillo (1),David (1),Boquete (1),Comarca Ngäbe-Buglé (1),Piedras Blancas Nemzeti Park (1),Corcovado Nemzeti Park (1),Solentiname-szigetek (1),Sierpe (1),Bahía Drake (1),Puntarenas (1),Rio Celeste (1),Chinandega (1),Telica-vulkán (1),Flores (1),Cosigüina-vulkán (1),Nimaima (1),Tobia (1),Isla El Tigre (1),Amapala (1),Managua (1),Apoyo-krátertó (1),Rincón de la Vieja (1),Libéria (1),Tenorio Nemzeti Park (1),San Juan del Sur (1),Caño Negro (1),Tequendama-vízesés (1),Los Chiles (1),Salto de los Micos (1),Chetumal (1),Pore (1),El Totumo (1),Arbeláez (1),San Bernardo (1),Resera Natural San Rafael (1),Cabrera (1),Yopal (1),Támara (1),Venecia (1),Tame (1),Cerro Quinini (1),Ocetá paramo (1),Iza (1),Villarica (1),Cunday (1),Sogamoso (1),Chicamocha-kanyon (1),Carmen Apicala (1),Santa Catalina (1),Tauramena (1),Aguazul (1),Guavio-víztározó (1),Chivor (1),Somondoco (1),Pasca (1),El Escobo-vízesés (1),Gachetá (1),Vergara (1),Sueva-vízesés (1),Manta (1),Guayata (1),Sutatenza (1),Guateque (1),Maní (1),Monterrey (1),Garagoa (1),Tenza (1),Chinavita (1),Sumapaz-kanyon (1),Salto La Chorrera (1),Lago Tota (1),Cuevas del Edén (1),Nevado Tolima (1),Zipacón (1),Cachipay (1),Rucu Pichincha (1),Los Nevados Nemzeti Park (1),Armenía (1),Bojacá (1),San Francisco (1),Parque del Cafe (1),Mitad del Mundo (1),Cancún (1),La Florida (1),Petén (1),San Andres (1),Belize (1),Anolaima (1),Tulum (1),Nocaima (1),Salto de la Monja (1),Facatativá (1),Subachoque (1),Ubaté (1),Guasca (1),Sesquilé (1),Cucunubá (1),Chiquinquirá (1),Tunja (1),Ráquira (1),Chocontá (1),Icononzo (1),Sopo (1),El Tablazo (1),cégalapítás (1),Tabio (1),Pacho (1),Nemocón (1),Purificación (1),Guatavita (1),Prado (1),San Juan de Rio Seco (1), Guajira-félsziget (1),San Fernando de Apure (1),San Luís-hegység (1),Coró (1),Chichiriviche (1),Ciudad Bolívar (1),Grans Sabana (1),Medellin (1),Salto Pará (1),tepuik (1),Puerto Colombia (1),Boconó (1),gerillák (1),Tulcán (1),Quilotoa-lagúna (1),zene (1),stoppolás (1),San Cristóbal (1),Tama Nemzeti Park (1),Maduro (1),Capriles (1),Pablo Escobar (1),Calí (1),La Paz (1),Salar de Uyuni (1),Laguna Verde (1),Oruro (1),Huayna Potosí (1),Tiwanaku (1),Tóásó Előd (1),Coroico (1),Halál útja (1),Isla del Sol (1),Titicaca-to (1),Puyo (1),hegymászás (1),Puracé-vulkán (1),Buga (1),Rio Napo (1),Liebster Award díj (1),Bolivia (1),Pozuzo (1),Quillabamba (1),Puerto López (1),Canoa (1),Arequipa (1),Paracas (1),Ballestas-szigetek (1),Chachapoyas (1),Rinconada (1),Qoyllur Riti (1),Huancayo (1),Toro Muerto (1),Espinar (1),Tierradentro (1),kokain (1),Araya (1),Cueva del Guácharo (1),Plymouth (1),Pleasent Prospect (1),San Gil (1),Cartagena (1),San Agustín (1),Popayán (1),Valle Cocora (1),Huancavelica (1),útlevél (1),rovarok (1),Taisha (1),Sucúa (1),Podocarpus Nemzeti Park (1),Baños (1),Salasaca (1),Montañita (1),Cajas Nemzeti Park (1),Ingapirca (1),Saraguro (1),Zaruma (1),Satipo (1),Fényes Ösvény (1),Ayacucho (1),Tarma (1),Caral (1),Máncora (1),chimú (1),Sechín (1),Rurrenabaque (1),indián fesztivál (1),Girón (1),Barichara (1),Valledupar (1),Ocaña (1), Ciudad Perdida (1),Taganga (1),Monteverde (1),Poás-vulkán (1),San José (1), Playa de Belén (1),Nabusimake (1), Riohacha (1),Dél-Amerika (1),Carora (1),Barquisimeto (1), Palomino (1),Barranquilla (1),Macondo (1),Gabriel García Márquez (1),Száz év magány (1),Arenál-vulkán (1),La Fortuna-vízesés (1),La Chorrera (1),San Lorenzo erőd (1),Portobelo (1),Isla Grande (1),El Valle (1),Natá (1),Santa Fé (1),Pedasí (1),Chitré (1),Soberanía Nemzeti Park (1),San Blas-szigetek (1),La Selva Biológiai Állomás (1),Lagarto Lodge (1),Cerro Chato (1),Puerto Viejo de Sarapiqui (1),Puerto Limón (1),Guna Yala (1),Bocas del Toro (1),Cahuita (1),Viedma (1),Puerto Madryn (1),Itaipú vízerőmű (1),Salto Monday (1),Mbaracayú Nemzeti Park (1),Laguna Blanca (1),Brazília (1),Iguazú-vízesés (1),Concordia (1),Entre Ríos (1),San Ignacio Miní (1),Cerro Corá Nemzeti Park (1),Caacupe (1),jalqa indiánok (1),El Fuerte (1),Amboro Nemzeti Park (1),Santa Cruz (1),Tupiza (1),Sama Nemzeti Park (1),San Bernardino (1),Filadelfia (1),Asunción (1),Bariloche (1),Lanín-vulkán (1),Tűzföld (1),Rio Gallegos (1),Isla Magdalena (1),Punta Arenas (1),Pingvin-sziget (1), Puerto Deseado (1),Valdés-félsziget (1),Gaimán (1),Comodoro Rivadavia (1),Bernardo OHiggins Nemzeti Park (1),Perito Moreno-gleccser (1),Los Arrayanes Nemzeti Park (1),Villa de Angostura (1),San Martín de los Andes (1),Los Alerces Nemzeti Park (1),Cerro Torre (1),El Calafate (1),Viedma-gleccser (1),Fitz Roy (1),Santiago (1)