MIRADOR - "Kilátó a világra"

Venezuela saját pályán mozog. Megteheti, mivel nála az olaj, így a nagypolitika is elnézőbb vele szemben. Sokan az elmúlt 15 évet szeretik szocializmusnak beállítani, de Venezuela legalább annyira kapitalista és nacionalista egyben, mint amennyire szocialista. Hogy az ország pontosan hova tart, senki nem tudja, ahogyan azt sem, hogy az elmúlt hetek lázongásainak lesz-e bármiféle eredménye. Egy biztos, a Chávez halála után beköszöntött időszak új fejezetet nyit majd a történelemkönyvekben...

Ahogy azt egy évvel ezelőtti írásunkban megjósoltuk, Chávez halála után lejtőre került Venezuela. Egy éve, mikor bejelentették a commandante halálát, a politikai erők ismét összecsaptak a hatalomért. A kormánypárti Nicolás Maduro - akit Chávez jelölt meg utódjaként - kicsivel ugyan, de legyőzte az örök ellenzéki, programmal nem rendelkező jobboldali vezért, Radonski Caprilest.

Egy éve azt jósoltuk, hogy a bolívar gyengülése fel fog erősödni, ami alapjaiban rengeti majd meg a venezuelai gazdaságot. A jóslat bevált, egy év alatt a dollár feketepiaci ára közel ötszörösére nőtt (2013 februárjában egy dollár 18 bolívárt, 2014 februárjában 85 bolívárt ért), míg a hivatalos árfolyam nem változott (1 dollár = 6,3 bolívar). A pénz elértktelenedése a kereskedelemnek okozza a legnagyobb problémát, amire a szocialista vezetés folyamatosan rossz válaszokat ad.

Nicolás Maduro szemlélteti a fasiszta csőcselék rongálásának eredményét (forrás: www.cubadebate.cu)

Venezuela a Föld egyik legnagyobb olajtermelője, bár termelése az elmúlt években látványosan csökkent, akárcsak exportja az Egyesült Államok irányába. Ennek oka a technológia hiányából fakad. Mind a fúrótornyok, mind pedig a finomítók elavultak, a 2000-es évek elején végbement államosítási folyamat hatására venezuelai olajmérnökök ezrei hagyták el az országot, így a recesszió előre borítékolható volt.

Ettől függetlenül az Egyesült Államok irányába történő olajexportból (az össz olajkivitel 40%-a) Venezuelába így is évi 15 milliárd dollár érkezik. A legnagyobb gondot az jelenti, hogy az exportból ugyancsak 40%-ot realizáló Karib-térség, köztük főként Kuba, a normál ár töredékéért jut hozzá a fekete aranyhoz, ami valutahiányt okoz az országnak. Venezuela bár a Föld ötödik legnagyobb olajtermelője, mégis hitelekből kénytelen fenntartani magát, az államilag irányított kereskedelem pedig folyamatos hiányt okoz az országban.

A boltok előtt állandóak a sorok, főként cukorból, tejből, WC-papírból és lisztből van hiány, de az olcsó üzemanyagár miatt a határmenti városokban olykor benzinből sincs elég, újabban jegyre adják azt. A dollárhiány alapjaiban rengeti meg a gazdaságot, 2013-ban a Toyota és a General Motors sem kapott garanciát arra, hogy bolívárját dollárra váltják, ezért az autóimport leállt.

2013 novemberében az elektronikai berendezések ára szállt el. A legszembetűnőbb példa a Daka üzletlánc esete volt, ami bár hivatalos árfolyamon importálhatott, a boltokba már feketepiaci áron került az áru. A tízszeres haszon szemet szúrt az államnak, s mivel a Daka üzletlánc tulajdonosa nyíltan vállalta ellenzéki kötődését, üzleteibe betört a guardia és az árakat erőszakkal leszállították. Az üzletlánc vezetőjét lecsukták, ennél azonban az állami intézkedés sokkal nagyobb problémákat szült.

A Daka műszaki áruház lerablása - a Maduro kormány egyik baklövése a sok közül 

Azok a kiskereskedők, akik nem jutottak hivatalos árfolyamon dollárhoz, kénytelenek voltak a feketepiacon váltani, s feketepiaci áron eladni a portékát. A Dakához hasonló üzletláncok elleni akciók és az erőszakos árleszállítások ezen kisvállalkozókat a csőd szélére sodorták. Venezuelában az elmúlt pár hónapban leállt az elektromos eszközök importja, ma alig találni olyan bevásárlóközpontot, ahol TV-t, fényképezőgépet vagy épp mobiltelefont lehet kapni.

Az állam 2003-ban rögzítette a dollár árfolyamát, és a hivatalos valutakereksedést a CADIVI-n, vagyis az állami devizaváltón keresztül képzelte el. Mivel ma a hivatalos és a feketepiaci árfolyam között majdnem 14-szeres szorzó van, ezért akinél a dollár, annál a hatalom. Az egyetlen lehetőség arra, hogy a venezuelaiak dollárhoz jussanak, az az évenként egyszer igényelhető utazási támogatás 5000 dollár értékben. 2013 októberében, amikor a bolívár hirtelen romlásnak indult (alig három hónap leforgása alatt háromszorosára nőtt a dollár ára a feketepiacon), mindenki sorban állt a támogatásért.

A szocialista vezetés tudván, hogy mire megy ki a játék, első körben kötelezte az utazási támogatást igénylőket, hogy a repülőjegyről mutassanak be számlát, ezzel párhuzamosan tiltani kezdte a külföldről Venezuela irányába tartó repülőjegyek értékesítését az országban. Alig két hét leforgása alatt a következő pár hónapra minden Venezuelából induló nemzetközi járatra elkelt minden jegy, a venezuelaiak nem resteltek akár több ezer eurót (ami feketepiaci áron számolva csak pár száz) fizetni egy jegyért, csak hogy hozzájussanak a dollárhoz. Persze utazni szinte senki nem utazott, a megmaradó pénzt mindenki beváltotta a feketepiacon, ezzel megszázszorozva a pénzét.

A bolívár mára szinte semmit nem ér

Ma Venezuelában egy átlagos havi kereset 3000-3500 bolívar. A CADIVI-nek és az elszálló bolívárnak hála sokan, főként a határmenti városokban élők, egyetlen utazási támogatáson akár 300 000 bolívárt is kaszírozhattak. Ennek eredményeképp néhány hete Maduro bejelentette, hogy 12 hónapra minden venezuelai légitársaság dollárigénylését zárolja, amire az Európába repülő Conviasa úgy reagált, hogy közel tízszer annyiért ad egy jegyet, mint tette azt 2013 végén.

2014 februárjában az áldatlan állapotok miatt zavargások kezdődtek Venezuela több nagyvárosában, San Cristóbalban, Barquisimetóban, Valenciában és természetesen Caracasban. Az egyetemisták több ezres felvonulásokat tartanak most is, bár a két héttel ezelőtti megtorlások után (13 fiatal, köztük egy tartományi szépségkirálynő is áldozatul esett) a hév lankadni tűnik. Az önkéntes szocialista szimpatizánsok ellentüntetéseket szerveznek szerte az országban hatalmas tömegeket megmozdítva, és az egyetemistákat fasisztának, csőcseléknek és az ellenzéki vezető, Capriles bértüntetőiként állítják be.

Mégsem lesz forradalom?

Tény, az egyetemisták tüntetése mellé azonnal felsorakozott az ellenzék, azzal azonban folyamatos baklövést követ el, hogy az internetet hamis fotókkal, nem létező állami erőszakhullámmal árasztja el. Az elmúlt napokban a kijevi forradalomhoz korábban hasonlított venezuelai lázadás egyszerű bandaharccá csendesült. Caracas és más nagyvárosok terein alig pár száz fiatal gyülekezik arra várva, hogy összecsaphasson a rendfenntartókkal, akik alig két hete még éles lőszerrel mentek szembe a tüntetőkkel, ma már csak többnyire gumilövedékekkel és gázbombákkal.

Maduro eközben az ország gazdaságának megroppanását a kapitalisták spekulációjának tartja, akik kívülről gyengítik a bolívárt a dollárral szemben. Van benne realitás, mivel az USA venezuelai olajimportja az elmúlt években nagyot esett, s Irak óta tudjuk, hogy az Egyesült Államok keményebb fegyvert is hajlandó bevetni a fekete aranyért. Az igazság valahol félúton van.

Venezuela ma elsősorban Kína felé adósodik el a dollárhiány miatt, miközben olajtermelése és -exportja évről évre csökken. A nyíltan Amerikabarát ellenzék - akiket valószínűleg az a negyedmillió értelmiségi is támogat, akik az államosításkor az USÁ-ba emigráltak - azon van, hogy megdöntse a szocialisták 15 éves uralmát. Ehhez a legjobb fegyver a nemzeti valuta elértéktelenítése, s mivel a feketepiaci árakat nem Caracasban, hanem Kolumbia két határvárosában, Cúcutában és Maicaóban fektetik le, Maduro tehetetlen.

Az útlezárásokkal a motoros taxik járnak a legjobban

Az elektromos szaküzletek elleni támadásokkal csak azt érte el a vezetés, hogy mára a klasszikus hiánycikkek mellett az elektromos berendezések és az új autók importja is leállt. A légitársaságokkal való szembefordulás pedig azt fogja eredményezni, hogy a már most is lázongó fiatalság még inkább bezárva fogja magát érezni, s ezzel teljesen maga ellen fordítja a feltörekvő nemzedéket.

Nicolás Maduro egy éve Venezuela elnöke, de rosszul kezeli a helyzetet. Nem tanult, de még csak nem is karizmatikus politikus, mint volt tanítója, Chávez, s mivel nem akar kilépni a mester árnyékából, nem fogja sokáig húzni. Az elmúlt két hétben, amióta tüntetések vannak szerte Venezuelában, a bolívár újabb 10%-ot esett, és igazából senki nem tudja, hogy hol lesz ennek vége. A venezuelaiak elszegényednek, a polcok üresek, s lassacskán az országot sem lehet elhagyni. Persze amíg van ingyen benzin, addig nincs nagy gond. Hiszen ez Venezuela...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

Szocialista, még sincs szociális háló. Imperialista, a benzint mégis ingyen osztogatja. Diktatúra, bár sűrűbben van népszavazás, mint Európa legtöbb országában. Ez Venezuela, az ország, aminek politikai rendszere és vezetője agyonmisztifikált és széthazudott a "Nyugat" által. Pedig Venezuela ennél többre érdemes. Sokkal többre...

Tegnap, azaz február 27-én az NTN24 kolumbiai hírcsatorna bejelentette Hugo Chávez venezuelai elnök halálát. A panamai ex-nagykövet, Guillermo Cochez belsős információkra hivatkozva a délutáni híradásban telefonon értesítette a csatorna nézőit, hogy Chávez agyműkődése december 30-án leállt és valószínűsíthetően hetek óta halott. Halálának pontos dátuma nem ismert, de feltételezik, hogy február 18-án hazaérkezése már koporsóban történt.

Az ország tíz nappal ezelőtt örömmámorban úszott, mert Chávez ideiglenes helyettese (és kijelölt utódja), a korábbi buszsofőr Nicolas Maduro bejelentette, hogy az elnök hazatért és gyógykezelését Venezuelában folytatják. A helyi, majd másnap a külföldi sajtót bejárta egy fotó, amin Chávez két lányával látható a betegágyán. Sok laikus a képet azonnal darabokra szedte. Chávez kezében ugyan egy február 14-i lap látható, de egyik lánya arcán, aki időközben orrplasztikán esett át, semmi változás nem tapasztalható a két évvel ezelőtti fotókhoz képest. Az ellenzéki sajtóorgánumok közben azon élcelődtek, hogy Chávez valószínűleg jó ideje nem fürdött, mert az elnök ugyanabban a Fidel Castrótól kapott tréningruhában lett lefotózva, mint évekkel ezelőtt.

Venezuela utcáin most mindenki Chávezről beszél és arról, hogy mi várható a következő hónapokban. Azt előre látom, hogy az európai sajtót számos Chávez-elemzés és Venezuela-jóslat fogja majd elönteni előhúzva a fiókból az elmúlt majd 15 év legnagyobb tévedéseit és hazugságait. A mostanra tán halott venezuelai elnökről az elmúlt évtizedben számos elemzést sikerült olvasnom, de hitelességüket csak most, két hónapnyi venezuelai kinttartózkodás után tudom és merem megkérdőjelezni. Ahhoz, hogy Chávez Venezueláját megértsük, muszáj visszamennünk 20 évet a múltban.

Venezuela szerte Chávez képek borítják a házak falait. Így jutnak munkához a művészek.

Hugo Chávez 1992 februárjában került először a rivaldafény középpontjába, mikor a Zamora művelet parancsnokaként megkísérelte magához ragadni a hatalmat, megbuktatva az akkori elnököt, Carlos Andrés Pérezt. A puccs végül megbukott, az akkor 40 éves dandárparancsnok Chávezt pedig két év börtönre ítélték. 1994-ben, kiszabadulása után megalapította az Ötödik Köztársaság Mozgalmat, mely szocialista eszméket képviselt, s mely célul tűzte ki az oligarchák megsemmisítését. Ezen a ponton tisztáznunk kell néhány gazdasági kérdést.

Venezuela 1998-ban napi 3 millió hordóval a világ ötödik legnagyobb olajtermelője volt. Azonban 1990 és 1998 között az olajtermelésből származó GDP 50%-ról 24%-ra esett vissza, a munkanélküliség pedig 10%-ról 15%-ra emelkedett. Ennek okát - talán nem járva messze az igazságtól - Chávez abban látta, hogy a korábbi kormányok előnytelen szerződéseket kötöttek a külföldi nagyvállalatokkal, akik az ország olajkészleteiből származó profitot kilapátolták az országból.

Az 1992-es katonai puccs bukott vezére a multikat támadó nyilatkozataival nagy népszerűségre tett szert, így az 1998-as választásokat nagy fölénnyel, 56%-kal nyerte. 1999 februárjában vette át a hatalmat és megkezdte az ország rendbetételét. Populista megnyilvánulásainak első mérföldköve az volt, hogy a Bolívar 2000 Terv keretében 113 millió dollárból katonákkal és önkéntesekkel utakat újíttatott fel, iskolákat és kórházakat építtetett, valamint élelmiszert osztott a rászorulóknak.

Legfontosabb ténykedése egy új alkotmány lefektetése volt, aminek egyik sarkallatos pontja, hogy az elnöki mandátumot 2x6 évre hosszabbította. Sokan ekkor attól féltek, hogy Chávez diktatúrát kíván építeni, pedig az alkotmányba azt is belefoglalta, hogy a nemzet népszavazás révén bármikor elmozdíthatja a mindenkori elnököt. Az alkotmánymódosítást ugyancsak népszavazáson fogadta el Venezuela, azonban az új elnöki rendszer életbelépéséhez új választásokra volt szükség, így 2000 júliusában újra az urnák elé járult a lakosság, ahol Chávez növelve népszerűségét, 60%-os eredménnyel nyert.

Van, aki Chávezt a testére tetoválja tisztelete és imádata jeléül

A 2011. szeptember 11. után fordult először szembe az USA-val, felszólítva George Busht, hogy "fejezze be a terror eszközeivel folytatott terrorellenes háborút Afganisztánban". Ezután Chávez megkezdte az ország gazdaságának megtisztítását. 2010-ig több mint 50 külföldi kézben lévő nagyvállalatot államosított. Ezek közül a nyugati sajtóban az amerikai Exxon Mobillal folytatott kakaskodása nyert leginkább teret, pedig a listán nem csak amerikai olajvállalatok szerepeltek. Többek között baráti országok, mint Argentína nagytőkéseit is lapátra tette, de veszteséget könyvelhetett el számos svájci, kanadai és német vállalat is.

A legnagyobbat persze az olajválallatok bukták, de nem úgy, ahogyan azt az európai sajtó leközölte. Nem teljes kisajátításról volt szó, hanem az állami olajvállalat, a PDVSA (Petróleos de Venezuela S.A.) többségi tulajdonszerzéséséről. Persze ez nem tetszett a többnyire amerikai kézben lévő olajvállalatoknak és több ízben bepanaszolták Venezuelát a Nemzetközi Kereskedelmi Kamaránál, ami az elmúlt pár évben már több mint egy milliárd dollár büntetést rótt ki az országra. Ennek persze csak töredékét fizette ki Chávez, többnyire csak akkora tételt, amekkorát ő maga és közgazdászai jogosnak ítéltek meg.

Nehéz is lenne miből fizetnie a büntetést az országnak, ugyanis hiába emelkedett 10 év alatt a GDP 24%-áról majd 80%-ra az olajból származó bevétel aránya, a termelés eközben negyedével csökkent. 2011-ben már csak napi 2,2 millió hordó olajat termelt az ország. A befolyó pénz arra egyelőre elég, hogy az ország nagyvonalú legyen a szegényebb rétegekkel. A benzin literenkénti ára a PDVSA kútjainál 8 és 10 bolívar cent között mozog, ami 1 forint 30 fillérnek felel meg. Az állam az elmúlt 10 évben megduplázta a termőterületek arányát és nagyon olcsón vetőmagot osztott a földműveseknek, bár még ez sem elég ahhoz, hogy az ország élelmiszerigényét kielégítse. Arra viszont jó volt, hogy a munkanélküliségi ráta a felére csökkenjen (kb. 7-8%).

"Yo Soy Chávez" - "Én vagyok Chávez". A commandante ezzel a szlogennel nyerte a választásokat.

Chávez eközben meghirdette az "olajért élelmet" szocialista gyökerű tervét. Baráti országoknak, mint Argentína, Bolívia és Nicaragua, olajat ad élelmiszerért cserébe. Olykor bevásárlóközpontok előtt emberek ezrei állnak sorban az államilag támogatott élelmiszerekért, amiket tized áron vásárolhatnak meg.

Az ingyen benzin és olcsó élelmiszer mellett Chávez őslakos indiánokat ültetett a parlamentbe, így növelve tovább népszerűségét a szegényebb réteg tagjai között, akik máig megváltóként tekintenek a "commandantéra". Vidéki településeken egy mostani választás esetén Chávez és pártja 99%-os sikert aratna. A 2011-es őszi választásokon azonban Chávez mindössze 54%-ot szerzett, ennek oka pedig az, hogy a turizmusból és kereskedelemből élő rétegnek elege van az évről évre szűkülő piacból.

Európa és Észak-Amerika az elmúlt öt évben folyamatosan csáklyázza a chávezi Venezuelát, ami miatt elmaradnak a befektetők és a turisták. Isla Margarita, ahová 2005-ben a főszezonban még napi 15-20 charter járat érkezett Európából, ma egy kihalt és elhagyatott sziget, alig maroknyi orosz turistával. A turizmus kevesebb mint 10 év alatt 90%-kal esett vissza, az elmaradó dollárbevételek pedig komoly valutahiányt eredményeznek az országban. Ez rohamosan növeli az infláció mértékét, még ha azt a kormány próbálja is elbagatelizálni. 2012 szeptembere óta a bolívar kb. 150%-ot romlott a fekete piacon, aminek üteme Chávez esetleges halálával fel fog gyorsulni.

Egyetemisták ünneplik az elnök hazatérését február 18-án

Ebben a folyamatban nagyon nagy a felelőssége Európának és Észak-Amerikának, akik, ha jogos sértődöttségtől vezérelve is, egy országot és annak lakóit lehetetlenítik el. Ez persze elősegíti a chávezi Venezuela bukását és annak lehetőségét, hogy ismét rátehessék kezüket az ország olajkészleteire, de közben családok ezrei mennek tönkre. Sok indiánközösség korábban a turizmusból tartotta fenn magát, ma állami segélyekre szorul. Chávez és a Nyugat izmozását egyelőre csak a turizmus sínylette meg, de a jövőben a válság más szektorokra is kiterjedhet.

Chávezre Venezuelának mindenképp szüksége volt, mert az 1990-es években az ország olyan csúszópályára állt, amiből nem lett volna kiút. Ideológiája és a Nyugattal folytatott eszmei harca azonban csak arra volt elég, hogy a szegény rétegeket felkarolja és munkát biztosítson a számukra, arra nem, hogy az olajbevételekből jövőt és második Dubait építsen. Pedig ehhez az országnak minden adottsága megvan.

Chávez haldoklik, vagy tán már meg is halt. Nicolas Maduro, jövőbeni venezuelai elnök azonban nem annyira karakán politikus, hogy a következő, 2018-as választást megnyerje a szocialistáknak, ami talán nem is annyira nagy baj. A baloldal megtett minden tőle telhetőt, egy talán picit többet is annál, mint amire az országnak szüksége volt. Változásokkal Venezuelából rövid távon olyan hatalom lehetne, ami a Föld gazdasági vezetői közé emelné az országot. Csak az a kérdés, elbír-e még 6 év várakozást ez a nemzet?