Az ecuadori konyha egyáltalán nem híres. Élő emberrel nem találkoztam, aki a fanescán kívül ismert volna bármilyen más helyi ételt, beleszámítva magunkat is. Az elmúlt két évben jó pár hónapot sikerült eltöltenünk az országban, így olyan kajákra is rábukkantunk, amikről még az ecuadoriak sem tudnak. Ilyen például a chontacuro...

Korábban már írtunk a perui és a venezuelai ételekről, most Ecuadoron van a sor. Amíg a perui konyha világhíres (de megfizethetetlen) fogásokkal rendelkezik, addig az északi szomszéd, Ecuador egyetlen árva levest tud felmutatni, a fanescát, ami ráadásul nem is annyira jó. A magyar gyomornak kedves librillót és tigrillót egyetlen útikönyv sem említi, pedig azok valóban élvezhetők, de ezzel sajnos ki is merítettük a választékot.

A kajákat a következők szerint pontoztuk:
1: bűnrossz, ehetetlen
2: ötlettelen, túlélni jó
3: meg tudom enni minden nap, ha kell
4: szívesen választanám étlapról
5: ízorgia

LEVESEK

1) Caldo de pata

Igazából bármelyik országnál le lehetne írni a körömlevest, de Ecuadorban extra sok helyen láttuk kiírva, ezért a piaci kifőzdék nagy kedvence idekívánkozik. Aki ismeri a körömpörköltet, az tudja, hogy a körmöt sokáig, nagyon sokáig kell főzni, hogy ehetővé váljon. Ezt a szabályt sajnos Ecuadorban nem ismerik, ettől a leves egy ízetlen csontleves lesz, rághatatlan húsdarabokkal. Soha nem sikerült ebből jót ennünk, de vígasztal a tudat, hogy sehol nem fizettünk érte többet két dollárnál.

Pontszám: 2/5

2) Locro de habas

Pont ugyanolyan, mint az előző, csak ebbe nem húst, hanem andoki babot, vagyis habast tesznek. Kíváncsi lennék, hogy mit szólnának az ecuadoriak édesanyám csülkös bableveséhez, mert hogy a locrónak minden íze van, csak bab nincs. Ez a szörnyűség tulajdonképpen egy "mindent bele" fogás, a pár szem habason túl van benne répa, hagyma és gyakran zöldborsó, de csak azért, hogy legyen valami színe a kotyvaléknak. Ha tehetném, államilag tiltanám, vagy kötelezném a szakácsasszonyokat arra, hogy végezzenek el egy főzősulit, mielőtt belépnek a konyhába.

Pontszám: 1/5

3) Fanesca

Ünnepnapokon kerül csak asztalra Ecuador leghíresebb hallevese, a fanesca. Egyszer volt eddig hozzá szerencsénk és nem hagyott bennünk maradandó élményt. Az inkább halfőzelékre emlékeztető levest többnyire főtt tojással és sült banánnal tálalják, amitől jobb íze nem lesz, csak komplettebbnek néz ki. Biztos vagyok benne, hogy nem az ország legjobb fanescáját próbáltuk, úgyhogy kell neki adni még egy esélyt, addig azonban a leves nálunk jó átlagos.

Pontszám: 3/5

A fanesca, amit kóstoltunk, nem váltotta meg a világot

Az a fanesca, amit kóstoltunk, nem váltotta meg a világot

FŐÉTELEK

1) Arroz con menestra de lentejas

Ez a szörnyen primitív étel egy darab jó rágósra főzött húsból, egy adag ízetlen fehér rizsből és egy nagy kanálnyi főtt lencséből áll. Én imádom a lencsét, a szilveszteri mulatságot is csak a lencsesaláta miatt szenvedem végig, de Ecuadorban valószínűleg nem lennék másnapos január 1-jén. Errefelé a lencse úgy készül, hogy víz, só és lencse. Mikor ecet hiányában kérek hozzá citromot, amit belefacsarok, nagyon furcsán néznek rám, nem értik, minek ez a hókuszpókusz. Ha Ecuadorban jársz, biztosan belebotlasz majd ebbe a csodába, úgyhogy jó étvágyat hozzá!

Pontszám: 1/5

2) Chaulafán

Amíg Peruban a kínai éttermek egészen jók, addig Ecuadorban többnyire ötlettelen, kínaihoz egyáltalán nem hasonlítható ételeket szolgálnak fel, nem olcsón. A chaulafánt, amit Peruban köretként kapsz, Ecuadorban főételként fogyasztják. Barna rizs kevés zöldséggel és húsdarabokkal. Ehető, de semmi extrára ne számíts, csak egy 5 dolláros számlára.

Pontszám: 2/5

3) Tigrillo

Ha egy ecuadorit megkérdezel, hogy ismeri-e a tigrillót, rázni fogja a fejét, hogy nem. A kizárólag Zamura környékén készített étel hirtelen pirított főzőbanán sajttal és marhahússal. Szalonnával és túróval jobb lenne, de ezeket errefelé sajnos nem ismerik. Jellegében olyan, mint a ganca (aki nem ismerné, palóc étel), bár azért a magyar gyomornak az kedvesebb. Ettől függetlenül a tigrillo egy kellemes meglepetés, erősen ajánlott a megkóstolása mindenkinek, aki Zamura környékén jár.

Pontszám: 3/5

4) Librillo

Az ecuadoriak szeretik a belsőségeket és az abból készült ételeket. A librillo még a legparasztabb gyomrú magyarnak is sok lehet, mivel a pacalon kívül belet is tartalmaz. A feldarabolt belsőségeket egy tejes mogyorólevesben főzik meg, amihez legtöbbször rizst adnak, ritkább esetben krokettet. Nekünk nagy kedvencünk volt Ecuadorban, de csak azután, hogy megbarátkoztunk a bél szagával.

Pontszám: 4/5

A librillo jó - már ha megbírod enni a belet

A librillo jó - már ha megbírod enni a belet

5) Guatita

Egy másik belsőségekből készült étel, amit többnyire a piacokon lehet kapni. Tulajdonképpen a librillo lebutított, gyorsan elkészített változata, ami nem hagy mély nyomot az emberben. Nincs sok íze, ezért mi inkább azt ajánljuk: ha belsőségből készült ételre vágysz, várd meg, amíg találsz egy helyet, ahol van librillo.

Pontszám: 2/5

6) Chontacuro

Az amazóniai indiánok imádják a jó 10 centisre hízott lárvákat, amik a chonta nevű fában leledzenek (innen a neve). Hogy milyen az ízük? Mint az édes zsíré. Én csak sütve próbáltam, így a nyers fogyasztásról nem tudok szólni, de melegen sem volt tőle gasztronómiai orgazmusom. Véleményem szerint a shuarok sem azért eszik, mert olyan finom, hanem mert így jutnak fehérjéhez akkor, mikor nincs vad. Az íze csak egy picit jobb a kinézeténél, ezért csak erős idegzetűeknek és gyomrúaknak ajánljuk fogyasztásra.

Pontszám: 2/5

Bizonyíték rá, hogy megettem

Bizonyíték arra, hogy megettem

7) Pizza a la Chontacuro

Oké, ehhez nem volt szerencsénk, pedig kerestük keményen. Aki tudja, hogy a hernyós pizzát hol lehet fellelni Ecuadorban, az küldje meg nekünk, mert következő alkalommal útba ejtenénk a helyet. Ránézésre nem tűnik rossznak!

Egyszer muszáj kipróbálni (fotó: Klever Samik)Egyszer muszáj kipróbálni (fotó: Klever Samik)

DESSZERT

1) Espumillas

Ha ettél már édes dolgot! Az éttermi menük végén találkozhat az ember ezzel a tejszínhabból és gyümölcsízből készült sziruppal. Egy kis pohárnyi belőle valószínűleg az egész heti cukorbevitelt fedezi, de sajnos tárolni nem lehet. Mire letolja az ember, már bánja, hogy kólát rendelt a kaja mellé.

Pontszám: 2/5

ITALOK

1) Sörök

Két fajta sörrel lehet találkozni Ecuadorban. A Pilsenerrel és a Clubbal. Ez utóbbi egyre divatosabb, de nekem túl édes, a Pilsener meg egy halálosan egyszerű ászok -szerű sör. Mindkettő jobb a venezuelai, de rosszabb a kolumbiai söröknél, kb. a perui színvonalat érik el, ami nem túl magas. Ha nagy sörös vagy, Ecuador nem lesz a kedvenced.

Pontszám: 2/5

2) Rumok

A sörökhöz hasonlón rumból is két fajtával találkozik a mezei turista Ecuadorban. A Castillo az aljasabbik, ami kizárólag Cuba Librébe vagy Mojitóba keverve fogyasztható, a San Miguel a nemesebbik, bár igazán minőségi eresztéssel ebből sem találkoztunk. Valamivel jobbak a perui Cartaviónál, de nyomába nem érnek a kolumbiai Medellínnek vagy a venezuelai Diplomaticónak, Santa Teresának. Aki kóstolt már San Miguel Blacket, az megoszthatná velünk a tapsztalatait.

Pontszám: 3/5


Még több fotóért és sztoriért látogas el Facebook oldalunkra!